5. fejezet

Az új érzés

Sakura nemsokára visszatért. A szellem rögtön felébredt.

-Nem akartalak felébreszteni. Kimosom a kimonódat, és megvarrom, elég sok helyen elszakadt.

-Csak tessék- válaszolta a férfi. Miután Sakura kiment, egy tíz év körüli kislány lépett be a barlangba. Farkasszemet nézett a démonnal, majd elszaladt.

-Sakura hime! Sakura-sama! Várj meg!- kiabált a nő után, aki hátrafordult:

-Sayoko, te mit keresel itt?

-Az a szellem, ugye nem bánt? Ő a szerelmed?

-Sayo-chan...gyere inkább segíts nekem, és ne kérdezz ilyen butaságokat.- mondta a nő elképedve. Mindketten a folyó felé vették az irányt. Ám Sesshoumaru mindent hallott.

-"Érdekes, még a nevét sem kérdeztem meg...Sakura...egy hercegnő...nem éppen úgy bántam vele...de akkor is csak egy félszellem, alsóbbrendű..."- elmélkedett magában, majd elaludt. Sakura és Sayo kimosták a ruhákat, majd a barlang közelében egy kötelet feszítettek ki két fához, és kiterítették a férfi ruháit. Ekkor egy lovas közeledett. Takemaru volt az.

-Sakura-san! Mit csinálsz te itt?- kérdezte a férfi, mikor melléjük ért.

-Konnichiwa, neked is! Miért kérsz így számon?

-Bocsáss meg, Sakura-san, én csak aggódok érted.

-Egy sebesültet ápolok.

-Értem, akkor én megyek.- ellovagolt.

-Félek ettől az embertől, Sakura-sama, pedig mindig kedvesen bánt velem. Olyan furcsa mostanában, mintha valami zavarná, olyan mintha szerelmes lenne beléd, te viszont ezt a szellemet kedveled.- mondta a kislány.

-„Miért mond ilyen nyilvánvalókat? Ez a gyerek mindent észrevesz?”- Ne beszélj ilyen butaságokat, te gyermek! Honnan szeded, hogy én kedvelem ezt a férfit? Ő egy szellem, én pedig csak félig vagyok az.- felelte a nő.

-Annyira aggódsz érte…

-Nem jobban, mint bárki másért, Takemaru-santól, pedig nem kell félned, ő jó ember, most pedig gyere, szedjünk gyógynövényeket a teához.

-„Csak nem egy kérő? Pedig ez a férfi csak egy ember, pár évtized múlva megöregszik, nem tudom, mit is akarhat egy ilyen Sakurától.”- gondolta a szellem, mert természetesen minden szót hallott. A nap lenyugodni készült, a tájat narancssárgára festette. Ekkor a szellemnek látogatója érkezett. Az öreg pap volt az.

-Hogy érzed magad, Sesshoumaru?

-Honnan tudod a nevem, mikor én nem ismerlek?

-Apádat ismertem.

-Az apám mindenféle emberekkel és félszellemekkel jóban volt…ebben szánalmasnak tartom, egy olyan hatalmas szellem, mint ő…

-Úgy látom, csak külsőleg hasonlítasz rá…-felelt tűnődve a pap.

-Nem mintha érdekelne, de mi közöd volt neked az apámhoz?

-Inu no Taisho és Sakura apja, Osamitsu, aki szintén nagy erejű szellem volt, nagyon jó barátságban álltak egymással. Osamitsu pedig elvette a lányomat. Pár évvel később, akkor már a gyermekeik is megszülettek, a nagy kutyaszellem Osamitsut csatába hívta. Az ellenfél Ryuukotsusei volt, egy óriás sárkány, mely egy ideje háborgatta a lakosságot. Osamitsu életét vesztette, mikor apád elé ugrott. Végül apád odaszögezte a sziklafalhoz a szörnyet, de ő is súlyosan megsebesült. Még elhozta Osamitsu holttestét és fegyvereit. Marasztaltuk, mert nagyon vérzett, de ő menni akart, mert akkor született a második fia. Ám még aznap meghalt ő is.

-Hm, ez érdekes…

-Kivel harcoltál?

-Egy tigrisszellemet öltem meg.

-Sebeidet elnézve elég kemény ellenfél lehetett.

-Csak egy söpredék volt, széttéptem.- felelte a szellem, de ekkor belépett Sakura a kis Sayoval. Kezében egy köteg gyógynövényt tartott.

-Nagyapa, nem is tudtam, hogy itt vagy.- mondta, és nekilátott a tűzrakásnak, hogy megfőzze az esti gyógyitalt a kutyaszellemnek.

-Megnéztem, hogy érzi magát Sesshoumaru, de már megyek is vissza a kastélyba, késő van már.

-Vidd magaddal kérlek, Sayo-chant is, mert már sötétedik, nemsokára megyek én is.

-Hai, gyere, Sayo-chan.- szólt a pap, és kézen fogta a kislányt, nemsokára az alakjuk eltűnt a sötétben.

A szellem némán feküdt, arcát megvilágították a lángok, a nőt figyelte, ahogy az háttal neki a gyógyfőzetet kavarta össze. Egyszer csak megszólalt:

-Hmm...Sakura...

A lányba, mintha villám csapott volna, megrezzent,és csodálkozó arckifejezéssel lassan a férfi felé fordult. Tekintetük találkozott.

- Nan desu, ka? (mit mondtál?)

-Iie (nem, semmi)- felelte halkan a férfi, és elfordította a tekintetét, jelezve, hogy ehhez a témához nincs több hozzáfűznivalója. Sakura még mindig a szellemet nézte, majd visszatért munkájához.

-"A nevemen szólított, pedig meg sem kérdezte...biztos nagyapa mondta neki...de akkor ez furcsa...dehogy furcsa, boldog vagyok, eddig mindig csak korcsnak, meg szolgának szólított."

-Ez mindjárt kész, de addig megnézem a sebeidet- mondta Sakura, és a vizestállal a férfi mellé térdelt. A felelet egy bólintás volt. A lány levette Sesshoumaru felsőtestéröl a vértől átázott kötést. Óvatosan kimosta a sebeket tiszta vízzel, majd bekente a gyógynövényekből készült kenőccsel. Ezután újra bekötözte a férfi felsőtestét. Közben kész lett a tea. A lány kiöntötte egy tálkába, és a férfinak nyújtotta.

-Ezt idd meg!

A válasz egy mordulás volt, de végülis megitta. Tudta, hogy a nő csak segíteni akar neki, semmi rossz szándék nem vezérli, hiszen szerelmes, ezt a vak is látja rajta.

-Akkor én megyek is. Pihenj, holnap reggel visszatérek. Oyasuminasai!- köszönt el és lassú léptekkel elindult a kastély felé. Kilépett a barlangból a gyönyörű tisztásra.

A csillagok szemet kápráztatóan ragyogtak. Nem sietett, gondolkozni akart a ma történtekről. A dombtetőröl szépen lehetett látni a városka fényeit. Minden békés volt. Enyhe szellő hűsítette a tavaszi éjszakát. Felnézett az égre, és elmosolyodott.

-"Hála Buddhának, újra találkoztam vele...és a nevemen szólított...milyen gyönyörű férfi...bárcsak viszonozná az érzelmeimet..."- közben megérkezett a városkapuhoz, de annyra elmerült a gondolataiban, hogy észre sem vette. A kapunál őrködő szamurájok köszönése zökkentette ki, akik egy emberként üdvözölték őt.

-Konbanwa, Hime-sama!- és meghajoltak, Sakura a fejével biccentett, és becsukodott mögötte a jókora vasalt gerenda kapu, a nagy keresztgerenda a helyére csapódott.

Átsétált a lakóházak között, majd egy újabb kapu következett, újabb szamurájokkal, de ez már a kastélykertre nyílt. Ezen kellett átvágni, hogy az ember beérjen a palotába. Sakura fáradtnak érezte magát, de még bement a szentélybe. A falnál egy hatalmas Buddha szobor állt, ezelött egy oltáron volt a Meido-Goutan kristály, mely akadályt húzott a város felé. Vetett rá egy pillantást, majd a lakosztályába sietett, fellépett az erkélyre, és elhúzta a shoujit, lehúzta a zoriját(alacsony talpú, gyakran bambuszból készült papucs), végigsétált a tatamin(a japán házak padlóját ezzel burkolták), és levetette magát az ágyul szolgáló futonra. El is aludt. Álmában egy virágzó cseresznyefa alatt állt, a csillagos éjszakában, és egy ezüsthajú férfi lépett hozzá. Sesshoumaru volt az. Hosszan néztek egymás szemébe, hajukat meglebbentette a szél, majd a férfi átölelte.

-Sakura...-hallotta a szellem vágytól rekedt hangját.

-Sesshoumaru...

Arca közeledett az övéhez, míg végre ajkuk találkozott, és szenvedélyes csókban forrtak össze. A lány elmosolyodott álmában.

*

Sesshoumaru nézte a lány távolódó alakját.Teste mindenütt sajgott a fájdalomtól, a gyógynövényes tea hatására elnehezült, és lassan álomba merült. Álmában éjszaka volt. Egy alacsony vízesést látott, ami az alig egy méter mély tavacskába zuhant alá, a tó felszínét tavirózsák tarkították. A tavat bokrok vették körül, meg két fűzfa és egy hatalmas virágzó cseresznyefa. Besétált ebbe a kis ligetbe, egy szellő futott végig a tájon, és virágszirmokat fújt a tavacska felé. Az egész kis ligetben, mint apró lámpások, úgy világítottak a szentjánosbogarak. Megállt a cseresznyefa alatt, a vízesés felé nézett. Egy nőalak lépett ki a vízfüggöny alól, és elindult egyenesen felé. A kis fényekben kivehetővé vált, hogy az illető Sakura. Sesshoumaru szemei elkerekedtek, ilyen szépséggel még nem találkozott. A lány derékig állt a vízben, hosszú haja pont elfedte bájait. Ajkai halvány rószaszínre voltak festve, kék szeme ragyogott. Aztán a férfira mosolygott,egyik karját kinyújtotta, ahogy közeledett felé. Ő erre megfogta a lány kezét, és magához húzta.

-Sesshoumaru...- a nő hangja fátyolos volt a vágytól.

-Sakura...-mondta, miközben a nő átölelte a nyakát, és magához húzta a fejét, majd megcsókolta. Mennyei érzés volt. Felriadt. Az álomkép szertefoszlott. Testét borzongás járta át, de ezúttal nem a fájdalomtól, hanem a vágytól.

-Mi van velem?- kérdezte félhangosan magától- miért álmodom vele? "Nem akarok tőle semmit, ez rangomon aluli. Legszívesebben megölném,mert még álmomban sem hagy békén. De mit érnék vele, ha meghalna? Hiányozna a jelenléte...igen...most is jó lenne, ha itt lenne velem...De mi ez az érzés a szívemben? Nem is tudtam, hogy nekem olyan is van. Az anyámat nem ismertem, és apámon kívűl senki iránt nem éreztem semmit. Apámat is csak tiszteltem, ő volt a legméltóbb személy, akivel megküzdhettem volna...Jakent meg elviselem...de ez? Megbabonázott ez a nő...szellem vagyok ugyan, de férfi...

Folyt. köv.

6.

Szövetség

Sakura mosolyogva ébredt, kinyújtózott a futonon, a felkelő nap sugarai bevilágították a szobáját. Felkelt és átsietett a fürdőhelyiségbe. Gyorsan megfürdött, de csak a démonra tudott gondolni. Miután végzett visszasietett a szobájába, elővett a beépített szekrényből egy papnői viseletet, majd felöltözködött. Ekkor valaki megszólalt a shouji mögött.

-Sakura-sama, ébren van? Bocsásson meg, csak a reggelijét hoztam be.- szólalt meg az ott térdelő női alak.

-Persze, gyere csak be, Kozeri-san.- válaszolt kedvesen a nő, majd leült a sarkára az alacsony asztalához, a párnára. A fiatal szolgálólány elhúzta a shoujit, felállt és meghajolt.

-Ohayo gozaymas!- majd bevitte a tálcán a reggelit.

-Neked is, Kozeri-san.- biccentett a nő. Ekkor lépések hallatszottak a folyosóról. Kageromaru volt az. Belépett a szobába.

-Ohayo gozaymas!- köszöntötte a bent lévőket. Kozeri mélyen meghajolt, a földön ülve.

-Ohayo gozaymas, Kageromaru-sama!

Sakura felállt, meghajolt, majd öccse nyakába ugrott. Kageromaru viszonozta az ölelést, magához szorította nővérét.

-De jó, hogy visszatértél Kageromaru! Reggelizzünk együtt! Kozeri-san hozd be az úr reggelijét is!

-Igen is!- mondta mosolyogva a lány és elsietett.

-Gyere ülj le, és mesélj, mi történt a jegyesednél?

-Érdekes volt, Minamoto-sama olyan furcsán viselkedik...- kezdte el, de ekkor visszatért Kozeri, Kageromaru reggelijével, hozott még teát és sakét. Letette az asztalra, majd meghajolt és távozott.

-Hogy érted azt, hogy furcsán?

-Eddig nem kedvelt engem, mert ugye csak félvér vagyok, nemesi származás ide vagy oda...most meg minden kívánságomat lesi, szinte talpnyalóként ugrált körül. Nem értem miért? Persze ennek Satsuki-san csak örült.

-Ez csak jó jel, nem? Akkor nyáron, mindenféle akadály nélkül összeházasodhattok.

-Igen, ennek örülök.

-Hitomi-san is visszatért?

-Igen, és örülök, hogy velem volt, mert ő beszélt Minamoto-sama lelkére. Azóta ilyen kedves irányomban.

-Hogy mikre képes ez a Hitomi-san, szegény, mindenét elvesztette Naraku miatt, most kárpótolni akar téged, mert itt tartod.- felelte a nő.

-Hát igen...rendkívüli férfi, az biztos. De mondd, neesan, igaz, hogy egy daiyoukait ápolsz?

-Hai, nagyon megsebesült, a közeli tisztáson van egy barlang, ott fekszik, amint végeztem a reggelivel megyek is hozzá, mert ki kell cserélni, a kötéseit. De ki mesélte ezt neked?

-Nagyapa mondta, na meg Sayo-chan! Teljesen oda volt- nevette el magát a férfi. Nemes vonásai így még jobban felszínre kerültek.

-IIIgen? És mit mondott Sayo-chan?- lepődött meg a nő, magában tűzvörös lett.

-Azt mondta, hogy milyen jóképű, és milyen szép pár lennétek.- felelt még mindig nevetve Kageromaru.

-E..eezt mondta?- most már valóban elpirult, felvette gyorsan maga mellől a legyezőjét, szétcsapta, és az arca elé tette, majd legyezni kezdte magát.- Ma reggel rendkívül meleg van, nem?

-Igen az...- vigyorgott Kageromaru, aki észrevette nővére zavarát, de nem akarta szóvá tenni. Inkább folytatta az evést, mintha semmit látott volna.- "Igazat mondott Sayo-chan, a nővérem fülig szerelmes!!!"

Miután Sakura túltette magát zavarán, ő is befejezte az evést. -"Sayo-chan, te kis áruló!"- gondolta, de persze magában mosolygott.- "Milyen kellemetlen helyzetbe hoztál...Kageromaru biztosan észrevette, hogy elpirultam..."

*

Hitomi elgondolkodva ült a lakosztályában, a Minamotonál töltött napokon elmélkedett. Magában már már örült, hogy megszerezheti a Meido-Goutan kristályt. Ellopni csak úgy nem tudná, hiszen nagy erejű szerzetesek őrzik, meg szamurájok.

-"Minamoto...az a befolyásolható, harmadrangú szellem...utálja a félszellemeket. A lánya...-nevetett magában- meg hogy odavan a naív, kis Kageromaruért! Milyen csapás ez Minamotonak. De legalább van egy szövetségesem. Igen, Minamoto és az én szellemeim földig rombolják ezt a várost."- nevet.

-"Éppen ezért egyezz bele az esküvőbe, Minamoto-sama! Én, Hitomi, támogatlak téged mindenben. Több száz szellemet tudok felvonultatni, és a te seregeddel együtt legyőzzük ezt a félszellemekből, papokból és halandókból álló hordát."

-"De mi a garancia a győzelemre? Hiszen ott van náluk a Meido-Goutan kristály."- kérdezte hitetlenkedve Minamoto.

-"Bízz bennem, nagyuram. Az esküvő napján mikor mindenki mulat, mert folyni fog a sake, az biztos...én ellopom a követ, olyan kavarodás lesz az egész városban, hogy senki nem vesz mejd észre. Ha nálam a kő, te légy készenlétben, gyűjtsd össze az erőidet, és amikor egy darázs megjelenik előtted, azonnal indulj. Ez a jó terv, de ha az eskövő előtt adódna alkalom, azonnal küldöm a hírnökömet. Ám, mihelyt én és Kageromaru távozunk, rögtön készülj!"

-"Hmmm...elég jól hangzik! Remek az észjárásod, Hitomi-san!"- lelkendezett Minamoto nagyúr.

-"De addig is légy kedves Kageromaruval, higgye csak, hogy önszántadból neki adtad a lányod."

-"Megteszem, amit kérsz, legyen csak boldog az utolsó heteiben ez a bolond hanyou!"- nevetett fel a nagyúr.- "Mondd csak, Hitomi-san, miért segítesz nekem, hiszen te a jó szívedről vagy híres? Kageromaru a barátod, nem?"

-"Azért, mert Hitomi Icsijót megöltem, halott. Az én nevem, Naraku. A kristályt akarom, meg azt, hogy a Takashima-klán ezen tagjai örökre eltűnjenek a földszínéről."- gúnyosan mosolygott.

-" Nan da?" (mi?)- a nagyúr szemei kikerekedtek.

-"Most én kerdezek, Minamoto-sama! Miért szövetkezel egy magamfajtával, mikor gyűlölöd a félszellemeket? Mit ártott neked Kageromaru?"

-"Egyedül nem tudnám őket legyőzni, túl erősek. És ott van még az az átkozott kristály! Azonkívűl a lányomat inkább egy youkai vegye el, nem akarom, hogy beszennyeződjön a klánom."

-"Csak ennyi?"

-"Iie, van más is...én a déli részeket uralom, jól jönne a keleti rész is. Nagyon gazdag földjeik vannak, már régóta áhítozom rá. Ha egy youkai lenne ott az úr, szívesen hozzáadnám a lányomat, de ilyen csőcselékekre nincs szükségem!"

-"Vakarimaszu, nagyuram, örülök, hogy sikerült megállapodnunk."- mosolygott Hitomi.

-"Hai, pecsételjük meg szövetségünket! Kazimoto! Sakét, de azonnal!"- kiáltott egy fiatal fiúnak a nagyúr. A fiú rögtön meg is érkezett egy teli korsó sakéval, meghajolt, majd teletöltötte a két férfi csészéjét. A nagyúr intett neki, erre ő villámgyorsan távozott.

-"Igyunk! Éljen a szövetség!"- emelte fel a kicsi csészét a nagyúr.

-"Hai, éljen!"- és addig ittak még el nem fogyott öt korsóval.

Hitomi felállt a helyéről, és elhúzta a shoujit. Nézte, ahogy a nap sugarai játszanak a kerti növényeken csillogó harmaton. Az egész levegő tele volt a cseresznyevirágok, lótuszok és liliomok illatával, nagyot szippantott belőlük.

-"Hamarosan ez az egész majd lángokban áll...és a végső győzelem az enyém lesz! Minamoto, Minamoto...azt hiszed árulásod után majd életben hagylak? Érdekem, hogy az ilyen erős szellemek, mint te, vagy itt ezek a személyek, eltűnjenek.Emésszétek csak fel egymást, ostobák! És akkor majd semmi nem áll az utamban..."- vigyorodott el gonoszan Hitomi.- "Ti, pedig élvezzétek ki azt a rövid életet, ami maradt nektek!"

7. fejezet

Vallomás

A testvérpár befejezte a reggelijét. A szolgálók elvitték az üres edényeket, majd, mikor ismét egyedül maradtak, Sakura megszólalt:

-Most el kell mennem, Kageromaru, a szellemnek szüksége van rám.

-Vakarimaszu. De mondd csak, van neve is ennek a szellemnek?

-Sesshoumaru.

-A nyugati területek örököse???- nézett a nővérére a férfi, majd elmosolyodott, eszébe jutott amit Sayo-chan mondott.- Te aztán jól beleválasztottál, neesan!

-Kageromaru...dozo...(kérlek)- sóhajtott a nő.- Most már tényleg indulok!- intett, és kilépett a szobából.

-Sakura!- kiáltott utána a testvére- találkozhatnák majd vele?

-Hai, ha jobban lesz, addig légy türelmes.- szólt vissza a lány.

Amint kiért a városból, a lány a barlang felé vette az irányt. Alig várta, hogy láthassa a férfit, ezért gyorsított a tempón.

Sesshoumaru a felkavaró álom után, nehezen, de visszaaludt. Arra ébredt, hogy a felkelő nap első sugarai az arcát simogatják. Aztán ismét belehasított a testébe a fájdalom. Lenézett a kötésére, azokon csak alvadt vért látott, már nem vérzett. Sebei elkezdtek beheggedni. A sok vérveszteségtől még mindig gyengének érezte magát.

Ekkor ismerős illatot hozott a reggeli szellő.

-"Közeledik.- gondolta és szíve nagyott dobbant. Eszébe jutott az álom. -"Nem gyengülhetek el. Ez nem méltó hozzám. Nem engedem közel magamhoz, amint megerősödök, elhagyom ezt a helyet, és őt is."- felmordult- "Nehogy már, engem, a Nagy Sesshoumarut, zavarba hozzon egy korcs!"

Ekkor megjelent a nő.

-Ohayo gozaimasu, hogy érzed magad?- mosolygott rá Sakura.

-Jobban.- jött a tömör, érzelemmentes válasz.

-Vakarimaszu, akkor megnézem a sebeidet.- mondta, és a férfi mellé térdelt.

-Csak tessék.- a démon maga elé bámult, az agya zakatolt a tegnapi álomképektől.

A nő levette róla a kötést, és a sebeket nézte.

-Végre...elállt a vérzés, a sebek szépen gyógyulnak, ám egy hirtelen mozdulat, és felszakadnak és újból vérzeni fogsz. Még jó pár napot pihenned kell.- mondta és lemosta a férfi felsőtestét, majd tiszta kötszert tekert rá. Épphogy végzett, mikor eszébe jutott az álom. A levegő vibrálni kezdett köztük. A férfi ekkor ránézett. Sakura félbehagyta a mozdulatot és ő is a férfira nézett. Tekintetük összekapcsolódott. Mindketten az álmukra gondoltak, és rendkívül zavarban voltak. Persze ez a démonon nem látszott, állta a lány tekintetét, és mindketten elvesztek egymás szemeiben. A lány keze megremegett.

-Ööö...- elfordult- elkészítem a gyógyfőzetet.

Nekilátott tüzet rakni és gyógyfüveket válogatni.

-"A fenébe, mi van velem? Hová lett az önuralmam? Először a reggelinél, és most megint...Megőrűlök, ha a közelében vagyok! Ő, mit gondolhat rólam? Csak észre ne vegye, hogy remegek..."- gondolta, és egy kis edénykébe elkezdte összetörni a növényeket, majd beleszórta a közben felforrott vízbe.

-"Ennek meg mi baja? Miért remeg? Nem fél az biztos. Ilyen hatással lennék rá? Bár ezt elég sok nőnél tapasztaltam a nyugati kastélyban is...elég nevetséges...bár...én is furcsán érzem magam a közelében, ez viszont most fordul velem először. De ÉN nem fogok ettől zavarba jönni! Biztos csak a gyógyteák miatt vagyok ilyen szórakozott..."

-Tessék! A reggeli teád!- észre sem vette mikor ült vissza hozzá a lány, felmordult, majd elvette a gőzőlgő italt a nőtől.

-Behozom a száraz ruháidat, addig idd meg a teát! Jót fog tenni.- majd kiment a férfi a haorijáért. A barlang közelében feszítettek ki Sayo-channal előző nap egy kötelet, melyre a férfi ruháját kiterítették, miután kimosták. A finom selymen nem maradt semmi vérfolt, már csak meg kellett varrni. Levette a kötélről, majd elindult vissza a barlangba a démonhoz. Eközben azon elmélkedett, hogy elmondja az inuyoukainak, hogy mit érez iránta. Belépett a barlangba, és megpillantotta a férfit. Sesshoumaru elgyengülve feküdt nagy fehér prémjén, mellette az üres edényke. Tekintete egyből a nőre szegeződött.

-Szép fehér lett a haorid, már csak meg kell varrnom, utána már a saját ruháidat hordhatod.- mondta és letelepedett a férfi közelébe. Megint feszült lett a légkör, de a szellem már eldöntötte, hogy bármi is történjék elutasítja a nőt, annak ellenére, hogy ő is vonzódik hozzá. A vonzalmat már a barlangi kalandjuk után érezte, azért is zavarta el később a lányt, és mondott le a kristályról. Amikor utánament, és megcsókolta, dühös lett magára, mert nem tudott uralkodni magán, persze ennek Sakura látta a kárát.

-Ano...Sesshoumaru...-kezdte zavartan Sakura, idegesen markolta a kezében lévő selymet.

-Mit akarsz, onna?- fordult felé a démon, hangjából csak megvetés csengett, de valójában kíváncsi volt a nő mondanivalójára. Felkészült, hogy a legkegyetlenebb hangnemével riassza el a nő további próbálkozásait. Tudta, hogy most mindent tisztázni kell kettejük között, hiszen a levegő csak úgy vibrál körülöttük. Pár nap múlva úgyis elmegy innen, vissza a nyugati kastélyába, melyet apja hagyott rá, és még Jakent is meg kell keresnie. Sakura egy kicsit meglepődött, de túl akart esni ezen a beszélgetésen, szeretett volna végre kiigazodni a férfin.

-Mondd, mit gondolsz rólam? Tetszem neked?- kérdezte meg végül, és Sesshoumaru arany szemeibe nézett. Egy pár pillanatig csend volt, mindketten meredten nézték egymást. Majd Sesshoumaru elegánsan lehunyta szemeit, közben sóhajtott egyet, és újból a Sakurára tekintett.

-Csak egy szánalmas korcs vagy! Gyűlölöm a halandókat, de a korcsokat még jobban.- villantak meg a férfi szemei, majd elhallgatott.

-Demo...neked van egy öcséd is, tudtommal az anyja ember...

-Semmi közöd hozzá!- csattant fel Sesshoumaru- az az emberi szuka és a korcs fattya tehetnek apám haláláról. Az átkozott nőszemély megbolondította apámat, aki inkább meghalt értük...legszívesebben az ilyen alsóbbrendű söpredéket kiírtanám, de ez alól te sem vagy kivétel, onna!

-Tehát ennyire utálod a fajtámat...

-Ostoba korcs...ne feszegesd tovább ezt a kérdést, mert megöllek- a hatás kedvéért megropogtatta ujjait- én megmentettem nyomorult életedet, te most visszaszolgálod, de ha idegesíteni akarsz, nem éled meg a holnapot, és annyi előnyt sem kapsz, mint legutóbb!- mondta, és elfordult, jelezvén, hogy lezárta a társalgást. Sakura úgy érezte, mintha szíven szúrták volna, tudta, hogy mindjárt sírni kezd, de ezt nem láthatja senki, nem akart mégjobban megalázkodni.

-Sumimasen...kimegyek még gyógynövényekért...-felelte, és elhagyta a barlangot. Sesshoumaru nagyot sóhajtott.

-"Hazudott, van itt elég gyógynövény. Hn...jól megsértettem..."- beleszagolt a levegőbe sós könnyek illatát hozta a szél- "Sír...miattam...ezt jól megcsináltam! Többet nem hozza szóba ezt a beszélgetést, az biztos..."-elmélkedett, de attól, hogy sikrült a terve nem lett jobb kedve.

Sakura kilépett a napsütésbe, füleit megcsapta a madarak gyönyörű éneke, ez máskor boldogsággal töltötte el, de most inkább meghalni akart. Lábai remegtek, teljesen le volt sújtva. Pár métert botorkált, majd futásnak eredt. Szemeiből már kibuggyantak az első könnycseppek. Minél messzebbre akart kerülni a barlangtól, és minden élőlénytől. Végül megállt egy hatalmas magnólia fa alatt, és térdre rogyott. Egész testét rázta a zokogás. Agyában visszhangzottak a férfi szavai.

-"Naze??(miért)- kérdezte magától.

-Naaa...Ojiisan! Dozo...hadd menjek ki Sakura-sama után!- kérlelte a kis Sayo az öreg papot, aki a szentélyben tevékenykedett. Nem szívesen engedte ki a gyermeket egyedül, mert bármikor feltűnhetnek szellemek az erdőben.

-Nem bánom, de két szamuráj elkísér.- adta be végül a derekát- Akeshi-san, Takeda-san! Vigyázzatok Sayo-chanra!

-Hai, Ishido-sama!- hajoltak meg a szamurájok.

-Jaj, de jó!!! Arigatuo, Ojiisan!- örvendezett a kislány, és megsimogatta az ölében lévő lévő szellemmacska fejét- Hallod ezt, Koryuu? Kimehetünk Sakura-sama után!- a válasz egy nyávogás volt, és a macska boldogan a kislányhoz dörgölőzött.

-Megyek én is!- repült oda Saya a kislány vállához, a gyermek mosolyogva bólintott.

A kis csapat elhagyta a városkaput és a kívül elterülő rizsföldeket, a tisztás felé vették az irányt. Ekkor egy hatalmas méretű lila színű oni rontott eléjük. Fején két szarv volt, szemei pirosan világítottak. A két szamuráj felajzotta íját. Koryuu átváltozott, Sayo a szamurájok mögé bújt.

-Most meghaltok, nyomorult halandók!- ordította, és óriási karmos mancsát kinyújtotta a csapat felé. A szamurájok kilőtték a nyílvesszőket, mindkettő célba talált, de a szellem felnevetett.

-Mérgező nyilak? Ostobák! Ellenem ez nem használ, mert immunis vagyok rá! Magam is méreggel támadok!

-Sayoko! Fuss el innen, minél messzebbre- kiabált Akeshi, a gyerek rémülten szaladt az erdő irányába, Sayával együtt. Koryuu ottmaradt felvenni a harcot az onival. A macska nekirontott a szörnynek, de az a mancsával félreütötte, így Koryuu egy fának csapódott. Ekkor az oni szájából lilás pára csapott ki, egyenesen a kardot rántó szamurájok arcába. Akeshi és Takeda térdrerogytak, majd négykézláb állva kapkodtak levegőért. Ám tagjaikat nem tudták megmozdítani. Koryuu megsebesült, de nem volt súlyos a sérülése, félájultan feküdt egy fatörzsön, melyet ő döntött ki. A kislány hátranézett, és sírva fakadt.

-Koryuu! Akeshi-san, Takeda-san!- kiáltotta kétségbeesetten, de nem jött válasz. A kiáltást a két férfi már csak nagyon messziről hallotta. Utolsó képük, hogy egy nagy karmos kéz közelít feléjük, és mindent vér borít. Az ő vérük. Az oni jót nevetett rajtuk, majd a kislány után eredt. Gyorsan elkapta. Felemelte, majd így szólt a sárkányhoz:

-Keresd meg azt a szukát, és mondd meg neki, hogy nálam van a gyerek! A kristályért cserébe visszakaphatja.- rávicsorgott a gyerekre, aki erre egy hatalmasat síkított.

A kis sárkány elindult megkeresni Sakurát, de már érezte a jelenlétét, tudta, hogy hol van.

Sakura még mindig zokogott, mikor egy velőtrázó sikolyt hallott. Felnézett.

-Sayo-chan...-suttogta, ekkor megjelent Saya.

-Sakura-sama! Egy oni elfogta Sayo-chant, segítened kell!

-Ikuso!(menjünk)- mondta és futni kezdett.- "Hogy lehetséges, hogy nem éreztem meg hamarabb ezt a gonosz aurát? Mi van velem?"- gondolta hitetlenkedve. Saya kétségbeesetten repült utána és elmondta a lánynak mi történt.

-Akeshi-san és Takeda-san halottak! Koryuu megsebesült, csak te tudsz segíteni, Hime-sama!- már megpillantották az onit és a markában síró kislányt. A szörny felkacagott és elejtette a gyermeket.

-Kit látnak szemeim? A kristály egyik őrzője. Örülök, hogy végezhetek veled!

-Egy ilyen szánalmas oni, mint te, hogy merészeli zavarni a területünket?- vágott vissza Sakura és felemelte jobb kezét, készen a támadásra.- Sayo-chan, menekülj!

A kislány elszaladt, a szörny felröhögött:

-Azt hiszed rámijesztettél, hanyou? Ez lesz az utolsó mozdulatod!- ronda pofájából megint kicsapott a bénító méreg, egyenesen a lány arcába.

-Villámcsa...-de nem tudta befejezni a támadást, mert ugyanúgy, mint a két szamuráj, ő sem tudott mozdulni. Térdre esett, fojtogatta a mérgesgőz. A szellem megütötte és ő nekirepült a legközelebbi fának. Majd a fa előtt hasalva próbálta összeszedni erejét. Már csak homályosan látott.

-Jaj, úrnőm, most mit tegyünk? Ide hívom azt a férfit- repkedte körül a kis sárkány, ő jobban tűrte a mérget.

-Már késő, Saya!- nyögdécselte Sakura, majd köhögni kezdett.

-Itt maradok veled! Kezdek rosszullenni...

-Készülj fel, Saya, mindketten itt fogunk meghalni...ez már a vég.

-Veled tartok úrnőm, jó volt téged szolgálni- mondta Saya, majd Sakura mellé zuhant.

8. fejezet

A fordulat

A délutáni nap bágyadtan sütött, az idő forró, párás és fülledt volt. A félelem szaga telítette a levegőt. A zöldellő fák között egy apró termetű, alig 10 éves kislány rohant, ugrálva át a kiálló gyökereket. Zilálva lélegzett, tüdeje majd kiszakadt a futástól. Örült, hogy életben maradt, de akiket a legjobban szeret a világon, most nagy bajba kerültek. Fejében kavarogtak a gondolatok. Lepergett előtte a két szerencsétlenül járt fiatal szamuráj halála, és hallotta a szörny félelmetes kacagását.

-"Az a szellem...csak ő segíthet! Meg kell mentenem Sakura neesant! Nem hallhat meg!!"- Szaladt, ahogy csak a lába bírta. Egyenesen ahhoz a barlanghoz, ahol az inuyoukai feküdt sebesülten. Sesshoumaru, miután Sakura magára hagyta, érezte az oni förtelmes szagát, majd az emberi vérszagot. Ezután egy sikoltást hallott. Úgy gondolta nem avatkozik bele a halandók dolgaiba. Nem sokkal később a síró, kifulladt kislány esett be a barlangba. Rögtön belehasított a felismerés.- "A tegnapi gyerek, aki Sakurával volt, valami baj lehet." Talpra ugrott, és sietős léptekkel elindult kifelé a barlangból. Sayo közben elkapta a férfi karját és könnyes szemekkel nézett rá.

-Segíts Sakura-samának, az a szörnyeteg meg fogja ölni...- hangja elcsuklott a zokogástól. Sesshoumaru bólintott, majd egy ugrással eltűnt a gyerek szemei elől.

Messzebb az erdő visszhangzott az ocsmány oni röhögésétől. Szemei vörösen izzottak, gyönyörködött áldozata szenvedésén. Lassan elindult a törékeny nő felé, kiélvezve a látványt. Sakura a földön hasalt egy fa tövében, és a szellemre fókuszált, melyből csak egy hatalmas elmosódott lila foltot látott. Nyakát és állát selymes fű bizsergette, ujjaival görcsösen markolta a keze ügyébe kerülő fűcsomót. Sakura akadozva vette a levegőt és teste rázkódott a köhögéstől, és olyan nehéznek érezte magát, mintha óriási súly nehezedett volna rá. Mozdulni nem tudott. Érzékelte a tompa puffanást, mellyel Saya esett melléje. Látta, ahogy a lila folt közeledik feléje, hogy megadja a kegyelemdöfést. Ez viszont nem következett be. Hangokat hallott, nagyon messziről.

-Jól látok? Itt van a kutyaszellem...- Saya ennek megörült, ám felreppenni nem tudott, kábult volt a méregtől.

-Ses...shou...ma...ru...-suttogta Sakura. Egy fehér alak jelent meg, közte és az oni között. Sesshoumaru arany szemei hidegen és megvetően tekintettek ellenfelére. Egyik kezét maga mellé nyújtotta ki, támadásra készen. Még nagyon legyengültnek érezte magát és tudta, hogy nem szabad nagyobb harcokba bonyolódnia, mégis örült, hogy gyilkolhat. Gyilkolhat, valaki miatt, aki most nélküle meghalna. Sose kívánta igazán Sakura halálát. Csak a hanyouk iránti gyűlölete vakította el. Az oni ránézett és vakmerő módon fenyegetőzni kezdett.

-Te mit akarsz itt? A nő az én zsákmányom! Hordd el magad te ficsúr, mielőtt megöllek!- ordította az szörny, és Sesshoumarura fújta a mérgesgőzt. Miután szétfoszlott a lila köd, igencsak meglepődött, mert a kutyaszellem ott állt előtte, teljes életnagyságban. -Miiii? Te nem estél össze?

-Azt hiszed ezzel a szánalmas támadással legyőzhetsz engem, a nagy Sesshoumarut?- gonosz félmosoly jelent meg az inuyoukai arcán, kinyújtott kezén, ujjai végén sárga fény csillant meg, majd villámgyorsan felugrott a levegőbe és megjelent az energiaostor. Eltalálta vele az onit, hatalmas vágást ejtve vele a mellkasán, melyből fröcskölni kezdett a vér. Az hátratántorodott, de megszólalni sem volt ideje, mert jött a következő csapás. Sesshoumarunak a hirtelen mozdulattól felszakadtak a sebei átáztatva vérrel a haoriját, de nem foglalkozott vele. A levegőben szökellve az energiaostorral széttépte a szörnyet, mely darabokra hullott, undorító sötét vérével telítve a földet. Ezután a szellem Sakura előtt termett. A lány még eszméleténél volt, ám nagyon rosszul nézett ki. Közben Koryuu is magához tért, és odament hozzájuk. Sayát óvatosan a szájába vette és feltette a hátára, közben Sesshoumaru gyengéden felvette a nőt az ölébe és lassan elindultak vissza a barlanghoz. Sesshoumaru testét erős fájdalom járta át, de csak azzal törődött, hogy Sakurát minél előbb fekvő helyzetbe tehesse, mert akkor a méreg nem terjed gyorsan a testében.

-Te ostoba, miért nem szóltál? Most nem kerültél volna ilyen helyzetbe...- mondta halkan a lánynak, de magában hozzátette- "Nehogy meghalj itt nekem!"

-Ari...gatuo, tasu...ketta( köszönöm megmentettél)- lehelte Sakura, felnézett a férfira, de csak homályosan látta őt. Hozzábújt a szellemhez, és egyik kezét a mellkasára tette, majd rögtön el is vette onnan. Valami piros meleg folyadékot érzett a tenyerén. -Te vérzel...a sebeid...

-Shimpai shinaide( ne aggódj), ez most nem számít.

-De számít...- mondta Sakura és elájult. Közben visszaértek a barlangba, és Sesshoumaru lefektette a nőt oda, ahol ő feküdt az előbb és hófehér prémjével betakarta az elgyötört testet.

-Mi történt Sakura-samával?- szipogott Sayo-chan, mert ő ott maradt a barlangban.

-Elájult. Ide kell hívni az öreg papot, mert én nem tudom meggyógyítani.

-Megyek azonnal!- bólintott a kislány, és ölébe vette a kis sárkányt, majd felült Koryuu hátára.- Koryuu, hayaku!( gyorsan)

Miután elmentek, Sesshoumaru leült Sakura mellé és elgondolkodva nézte őt. Sakura semmi életjelet nem mutatott, mozdulatlanul feküdt. Még így, a barlang hideg félhomályában, ájultan is gyönyörű volt. Az inuyoukai haoriját pirosra festette nemes vére, teste sajgott a fájdalomtól. Nagyon aggódott, de ez nem tükröződött az arcán. -"Minden miattam van...ha nem beszélek úgy vele...ez nem történt volna meg..."- lehajolt a lányhoz és kisimította az arcából a kósza hajtincseket. Nézte a szép szabályos arcát, hosszú sötét pilláit és rózsaszín ajkait. Ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy megcsókolja, mégközelebb hajolt hozzá és ajkuk majdnem találkozott...

-Khm...itt vagyok- szólalt meg a pap a bejáratnál. Sesshoumaru hirtelen kihúzta magát.

-Megmérgezték. Egy oni volt.- foglalta össze tömören a szellem a történteket.

-Elkészítem az ellenszert, azután ellátom a te sebeidet is.- mondta a pap, meg sem említve, amit az előbb látott. Tüzet rakott, majd vizet forralt, a mérgezés ellen már előkészítette a szükséges gyógyfüveket. Ezután beleszórta őket a vízbe, és ellátta az inuyoukai sebeit.

-Arigatuo gozaimasu, hogy megmentetted az unokám életét.

-Ő is segített nekem.

-Már csak meg kell vele itatni az ellenszert, aztán talán holnapra rendbe jön. Legszívesebben bevinném a kastélyba, de ilyen állapotban nem tanácsos. Ha megmozdítjuk, jobban terjed a méreg a testében. Ha magához tér és lábra tud állni, mindketten a kastélyba jöttök. Van elég helyünk számodra, és egyelőre nem tanácsos még nagyobb harcokba keveredned. Az összes sebed felszakadt.

A válasz egy bólintás volt a szellem részéről, tudta, hogy az öregnek igaza van. A kastélyban megszállni, viszont semmi kedve sem volt. Nem szeretett emberek és félszellemek között lenni. Ekkor egy hanyou szagát érezte meg, volt benne valami ismerős. Kis idő múlva belépett a barlangba egy magas, jó kiállású férfi, akinek haja és szeme színe olyan volt, mint a Sakuráé. Az oldalán gyönyörű katana csillogott.

-Ojiisan! Hogy van Sakura?- szólt, figyelembe se véve a szellemet.

-Nem túl jól. Reméljük holnapra jobban lesz. Nemsokára elkészül az ellenanyag, de nehéz éjszakája lesz. Magad jöttél ki?

-Iie, pár szamurájjal, de mondtam nekik, hogy Akeshi-san és Takeda-san holttestét vigyék vissza a családjuknak. Sayo-chan jólvan, a kamiknak hála, az ijedtségen kívül nem esett baja. Saya és Koryuu is rendbe jöttek.- mondta, és tekintete a szellemre szegeződött.- Sesshoumaru-sama? Ha jól tudom...

A megszólított biccentett- Dare wa?(Ki vagy?)

-Watashi wa Kageromaru no Takashima, Sakura öccse.- felelte a félszellem. Ekkor emberi léptek zaja hallatszódott. Egy parasztasszony volt az, egyszerű, világos színű kimonót viselt és a sötét hajára kendőt kötött, arcáról kétségbeesés tükröződött.

-Ishido shounin-sama, kérem jöjjön el hozzánk! A lányom, Hana, rosszul lett és összeesett. És mindez most történik, amikor a hercegnőt is baj érte, az egész város aggódik! Jaj, mennyi gond! És mind, egy napon!

-Nyugodj meg, Aiko, indulok.- a pap felkelt az unokája mellől,- Sesshoumaru, most már csak a gyógynövénytea segíthet, meg kell vele itatni, hogy kitisztuljon a szervezete. Holnap pedig bevihetjük a kastélyba. Nekem most mennem kell. Kérlek, vigyázz rá!

-Hai.- bólintott a démon. Mikor a pap és Aiko elmentek, Kageromaru leült a tűz mellé és a gőzölgő levet nézte. Tekintete gondterhelt volt, nemes arcán a tűz fényei táncoltak.

-Mindjárt felforr...Örülök, hogy a nővérem mellett voltál, különben már rég halott lenne...

-Csak viszonoztam a szívességet, semmi egyéb.-hangja kimért volt, arcáról csak közönyt lehetett leolvasni.

-Semmi egyéb?- nézett kérdően Sesshoumarura Kageromaru.- "Azt hittem kedveli a nővéremet..."- tette hozzá gondolatban.

-Hai.- jött a felelet. Ekkor két szamuráj jelent meg, vértezetükből ítélve mindkettő magas rangú tiszt volt. De Sesshoumaru érezte, hogy a közelben akár még ötvenen is lehetnek.

-Kageromaru-sama!- hajoltak meg egyszerre- jönnöd kell! Most kaptunk hírt, hogy három faluval arrébb megint feltűnt az a rablóbanda, élén Fehér Tigrissel. Megint támadni akarnak. Ma éjjel elkaphatjuk őket.

-Ez biztos?

-Hai, az egyik kémünk, Idejosi látta őket és postagalambot küldött. Itt a levél.- átnyújtotta- Láttuk, hogy Idejosi jele van rajta, ezért engedelmeddel nagyuram, felbontottam.

-Semmi baj.- átfutotta az írást, majd felsóhajtott.- A fenébe...pont ma...a baj nem jár egyedül!

-Nagyon sajnáljuk ami a hercegnővel történt, nagyuram, reméljük hamar felgyógyul...

-Domo, akkor menjünk. Sesshoumaru kérlek itasd meg a nővéremmel az ellenszert, úgy látom már elkészült. Várj egy kicsit még hűl.- mondta és egy edénykébe töltött a teából.

-Hai.- bólintott a szellem. Majd Kageromaru elhagyta a barlangot a szamurájokkal együtt. Sesshoumaru közelebb ült a nőhöz, és kis idő múlva megkóstolta az italt, hogy nem-e forró. -"Ez jó lesz"- gondolta, és öntött belőle Sakura szájába. Ám a tea visszafolyt. A szellem ekkor kortyolt a teából, lehajolt Sakurához és úgy adta a szájába. Kellemes érzés töltötte el, ahogy ajkaik találkoztak. Majd ujjaival betapasztotta a lány ajkait, kényszerítve, hogy lenyelje az italt. Ezt addig ismételgette, míg el nem fogyott. Még jobban betakargatta a lányt, majd kényelmesen háttal a falnak dőlt. A sebei, bár még sajogtak, forradásnak indultak, már nem véreztek. -"Még jó, hogy szellem vagyok, és ilyen gyorsan gyógyulok...de ő? Remélem segít annak a papnak a kotyvaléka..." Érezte, hogy a levegő kezd lehűlni, lassan esteledik. A nap már narancssárga színben pompázott, majd süllyedni kezdett, hogy nyugovóra térjen. Eltűnt a dombok közt, az ég alját pirosra festve. Egyre több felhő jelent meg az égen. A levegő ontotta a párát magából. Enyhe szellő lengedezett, ami idővel erősödött. Egy kis csapat tűnt fel a fák közt, élükön egy szerzetesi ruhát viselő, őszülő férfival. A csapat többi tagja szamuráj volt. Elérték a barlangot, és míg a pap bement, a katonák türelmesen várakoztak. Sesshoumaru rezzenéstelen arccal ült a lány mellett, hátát a nyirkos falnak támasztva. A pap egy nagy kosárban takarókat hozott. Aggódva tekintett unokájára, majd a szellemre nézett.

-Történt valami?

-Iie, meg sem mozdult. A teát megitattam vele.

Az öregember leült a hercegnő mellé, majd a homlokára tette a kezét. A lány arca piros volt, és homloka forró.

-Kezd felmenni a láza, de ez csak rosszabbodni fog.- csóválta meg a fejét az öreg.- Én már itt nem tehetek semmit. Hajnalra magához tér, ez a láz az ellenszer hatása. Ez a prém majd melegen tartja. Hoztam neked is takarókat, biztosan nem melegítenek annyira, mint a szőrméd, de ez is megteszi. Legalább nem a puszta földön kell éjszakáznod.

-Rendben.- biccentett a démon.

-Vissza kell mennem éjjelre, hiszen Kageromaru is elment. Reggel ismét eljövök.- mondta a pap, majd beleszagolt a levegőbe.- Jó nagy vihar készülődik, remélem nem lesz taifun.- majd a lányra tekintett- Sosem szerette az éjjeli viharokat...kér...

-Vigyázok rá.- a szellem hangja lágy volt, ám semmiféle érzelmet nem lehetett benne felfedezni, de az öreget mégis megnyugvással töltötte el.

-Arigatuo, akkor én indulok, mielőtt ideér a vihar.- felemelkedett a helyéről- Oyasuminasai, imádkozok a kamikhoz, hogy minden rendben legyen.- majd eltűnt az alakja a sötétségben.

folyt. köv.

9.fejezet

Viharos éjjel

Lassan sötétség lepte el a tájat. A város lakói lefeküdni készültek. Már csak az éjjeli őrség járkált a falakon. Bár az akadályon átjutni nem lehetett, de az őrök figyelték a területet, hátha gonosz szellem, banditák, vagy ellenséges sereg tűnik fel a láthatáron. A város szívében, a belső falon belül, a Meido-Goutan kő szentélyében, minden mécses égett. A levegőben füstölők illata keveredett a kis tartókban lévő virágok illatával, melyek az oltár körül helyezkedtek el. A hatalmas Buddha szobor elégedetten tekintett előre. Az oltár előtt egy alak térdelt mélyen belemerülve imáiba. Két fiatal szerzetes rendezgette a virágkompozíciókat, csendben, nehogy megzavarják az idős papot. A szentély körül szamurájok járőröztek. Az öreget semmi sem zökkentette ki imáiból, legalább húsz ríre volt lélekben a többiektől.(rí- kb. egy mérföldnek felel meg) Hirtelen egy villám szelte ketté az eget. A fényjelenséget hatalmas csattanás követte. A kastélyon kívűl, a harmadik falu környékén, a sötét erdőben egy csapat szamuráj lovagolt. Az erdő mögötti tisztásra igyekeztek. Vezetőjük, Kageromaru, szemöldökét ráncolva tekintett fel az égre. -"Chikusho! (fenébe) Mindjárt kitör az égiháború...Idejosi szerint Fehér Tigris itt bújkál. Egy tábortűz fényei."- gyorsított a tempón, majd hátrakiáltott az embereinek.- Látom őket! Hayaku!- a szamurájok egyre gyorsabban követték őt. A tábortűz körül úgy harminc nagytermetű férfi ült. Nevetgéltek és vedelték a sakét. Vezérük, egy különösen nagydarab félszellem jól meghúzta a sakés korsót, állán végigfolyt az ital. Kopasz fején megcsillant a tűz fénye. Törökülésben ült, és sípcsontján kitűnően látszott a tetoválása. Egy fehér tigrist ábrázolt. Mellette hatalmas baltája hevert. Nagy örömét lelte abban, hogy nálánál gyengébbeket ölhetett meg. Maga köré gyűjtötte az erősebb róninokat, (rónin: gazdátlan szamuráj, mivel inkább a harchoz értettek, legtöbbjük rablással 'kereste meg a betevőt') és rettegésben tartotta a falvakat. Pusztításai után leégett házak és halott emberek maradtak.

-Nos, -kezdte, közben alkarját végighúzta az állán, így letörölve a sakét,- a ma esti időjárás épp megfelelő egy kis szórakozásra, ne? (ugye)

-Jól beszélsz, ooaniki!- helyeselt egy borostás képű haramia.- Fogyóban van a sakénk is! Pont jókor akadtunk erre a falura.

-Pontosan!- szólt közbe egy harmadik- mikor leskelődtem, láttam, hogy jó nagy készleteik vannak. Rengeteg rizsük, zöldségük és sakéjuk van. És a falusi lányok!- meghúzza a korsót,- azok...iiii! Elragadóak!

-Csend!- fogta meg hirtelen a főnök a baltáját- valakik közelednek...-idegesen forgatta a szemeit- Fegyverbe! Ima! (most)

A többi férfi is a maga fegyverét markolva felugrott. Egy villám fénye bevilágította a tájat. A fák közül több tucat lovas szamuráj rontott ki, élükön egy zöldeshajú férfival, aki kardját egyenesen feléjük szegezve ülte meg a lovát. Vértjére egy aranyszínű krizantém volt hímezve, akárcsak a többi szamurájnak. Ez volt a Takashima-klán jele. Fehér Tigris arcán meglepettség tükröződött, a tartományúr láttán, de tudta, hogy előbb-utóbb valaki úgyis meg próbálja megállítani féktelen randalírozását. A rablók nem várták meg, míg az ellenséges sereg rájuk zúdul, hanem támadásba lendültek. Kivont fegyverrel a szamurájok felé kezdtek rohanni. A két csapat összecsapott. A Fehér Tigris Kageromarura támadt. Baltája és a Raiu-chi penge egymásnak feszültek, végül a rablóvezér letaszította a tartományurat a lóról, aki hanyatvágódva elterült a földön, kardját, most pajzsként használta. Kageromaru erőt vett magán, és nagyot lökött a vezéren, aki kissé kibillent az egyensúlyából, de ez elég volt arra, hogy Kageromaru talpra ugorjon. Közben eleredt az eső, de a harc tovább folytatódott. Az éjszakát emberi üvöltések zengték be. Szaporodott mindkét részről a sebesültek és a halottak száma. A villámlás folyamatos volt, mintha nem akart volna elállni. Kageromaru most átvette a kezdeményezést, és Fehér Tigrisnek rontott. A két fegyver ismét egymásnak feszült. A főnök egy kézzel tartotta súlyos baltáját, másik kezével hirtelen egy yamagatanát( vadászkés) húzott elő, és egy gyors mozdulattal ellenfele oldalába szúrta. Kageromaru hátratántorodott, piros vére elkezdett folyni le, végig az oldalán. A rablóvezér egy gonosz vigyort küldött feléje, majd lökött egyet Kageromarun, aki két méterrel odébb ért földet, de gyorsan lábra állt. Látta, ahogy a haramia felemelt baltával rohan feléje. Felvette a támadó pozíciót. Mikor Fehér Tigris odaért, és le akart rá felülről csapni, ő meglepő sebeséggel kitért a végzetes támadás elől, majd egy egyszerű mozdulattal oldalról vitt be egy vágást, mellyel kettészelte a vezért. Sötét vére gejzírként spriccelt a levegőben szerteszét, egy pillanatra beterítve vele Kageromarut is. Ám az eső lemosta a vért. Kageromaru szótlanul állt a hírhedt Tigris két részre szakadt teste előtt. Tigris arcára torz vicsorgás ült ki, vére összekeveredett az esővel. Teste csillogó hamvakká változott, majd eltűnt a semmiben. A harc egy pillanatra megállt, az életben maradt banditák elképedve nézték végig a jelenetet, el nem tudták volna képzelni, hogy az erős főnöküket valaki ilyen könnyen legyőzheti. A szamurájok parancsra vártak. Ekkor a rablók kétségbeesett ordítással futásnak eredtek.

-Utánuk! Mind megölni!- adta ki az utasítást Kageromaru, majd ő maga is felpattant a lovára és üldözőbe vette a haramiákat. Egyetlen túlélőt sem hagytak. Az ilyen kegyetlen gyilkosokat még Kageromaru sem szánta meg, hiszen ő maga is látta az általuk véghez vitt pusztítást. Már régóta kereste ezt a bandát, de eddig mindig ügyesen kicsúsztak a kezei közül. A sok ártatlan falusi holttestét látva, megfogadta, hogy egyik rablónak sem fog kegyelmet adni, hiszen azok, még a gyermekeket sem kímélték. Miután végeztek a menekülőkkel, aggódva vette számba a veszteségeit. Tíz szamuráj halott, a többiek kisebb-nagyobb sebeket szereztek. Az eső úgy ömlött, mintha dézsából öntötték volna.

-Indulunk haza. Hozzátok halott embereink testét.- mondta Kageromaru és nagyot sóhajtott, fojtogatta a levegőben terjengő vérszag, bár az eső elmosta a vért, ő mégis undorodott magától. Legalább nyolc ember vérét érezte magán. A szamurájok némán engeselmeskedtek, és a csapat elindult a kastély irányába.

A sötét és hűvös barlangban égett a tűz, hogy némi meleget adjon a bent lévőknek. Bár odakint nem volt hideg, csak a heves szél hűsítette némiképp a levegőt. A villámok fénye meg-megvilágította a tűz körül lévő két alakot. A férfi a falnak dőlve ült a takarókon, mellette egy nő feküdt, állig betakarva a hófehér prémmel. A szellem nem aludt, aranyló szemeit a lányon pihentette, így őrizve annak álmát, ami cseppet sem volt nyugodt. Sakura arca kipirult, és lázas teste verejtékben úszott. Még nem volt eszméleténél, de látszott rajta, hogy zaklatott. Lázálmai voltak. Az inuyoukai ezt érezte, bár arcáról semmit nem lehetett leolvasni. Mereven figyelte a lányt, mint egy szobor. A lány néha megrázkódott, vagy motyogott valamit. Kintről félelmetes dörgések hallatszottak be. A szél néha megzavarta a tűz egyenletes lángját, és a szellem ezüst haját is meglebbentette, de ez nem billentette ki gondolataiból. Hirtelen eszébe jutott valami. -"A Tenseiga...gyógyító kard...talán segít neki..."- kihúzta a kardot az obijából, és az ájult lányra tette. Ő magának is fájdalmai voltak, de meglepő módon, most jobban aggódott Sakura egészségéért. Végighúzta ujjait a lány bájos arcán, óvatosan, fel ne sértse hosszú karmaival. Eszébe jutott az álom, erre megint elöntötte a vágy. Maga előtt látta látta, hogy Sakura kilép a vízfüggöny alól, és közeledik feléje, majd szenvedélyes csókban forrnak össze. Már megbánta, hogy olyan elutasítóan beszélt Sakurával, de milyen szégyen lett volna, ha bevallja vonzódását. Vagy nem? Úgy érezte már nem tudná elhagyni, túlságosan is kötődik hozzá. -"Meg fogom őt védeni...akár az életem árán is."- gondolta, miközben gyengéden nézett a nőre. Sakura arcáról, azonban nem lehetett mást leolvasni, csak szenvedést. Szépen ívelt szemöldökei gyakran összehúzódtak, arca eltorzult. A lány előtt álmában szörnyű képsorok villantak fel. Először egy csodálatos réten volt. A nap szikrázóan sütött. Mindenfelé tarka virágok nyíltak, illatuk mámorító hatást keltett. Látta magát gyönyörű rózsaszín kimonóban. Öltözékét arannyal kihímzett lótuszok díszítették. Hallotta a madarak vidám csicsergését. Majd az egyik magnólia fa mögül egy férfi lépett elő. A férfinak ezüst hajába belekapott a hűs szél. Talpig fehérben volt, egyik vállát hosszú, hófehér prém díszítette. Egyenesen felé lépett, arany szemei tűzben égtek. Erős karjaival átkarolta, és érezte a férfi forró leheletét. Ezután megcsókolták egymást. Ekkor Sesshoumaru megszakította a csókot, és arca közönybe olvadt. Sakura kétségbeesetten nézett rá, és görcsösen kapaszkodott a férfi haorijába, ám Sesshoumaru ezüst színű csillámporként oszlott szét a kezei között. Ijedten pislogott körbe, látta, hogy a nap lenyugodni készül, és a tájat narancssárgára festi. Mindenütt csend van. Lepillantott a földre, de a zöld fű helyett vérfolyót látott. Mindenhol holttestek. Végigmérte magát, és meglepődött, mert rózsaszín selyemkimonóját pirosra festette saját vére. Az ég elsötétült. Hirtelen a kastélyban találta magát, ami lángokban állt. Elkezdett rohangálni, mint egy eszelős, ekkor megpillantotta nagyapja sírját. Szeméből ekkor már patakzottak a könnyek, és szaladt tovább, bukdácsolva a holttestekben. Kicsapta a Meido-Goutan kő szentélyének a shoujiját, és rémes látvány terült elé. Az egész szentély romokban hevert. Szerzetesek és szamurájok holtteste, köztük egy ismerős, de ezt nem látta tisztán. Egy hangos, gúnyos nevetést hallott, de nem tudta kitalálni, ki lehet a hang tulajdonosa. Elszaladt innen, és a fogadóterembe érkezett. A tűz forróságát saját bőrén érezte, tömény füst tódult a tüdejébe. Rosszul lett, elszédült. Ekkor a földre zuhant. Érezte, hogy minden ereje elhagyta. Valaki a nevén szólítja, ám ő csak egy nevet ismételget, ezután sötétség borult rá.

Odakint a vihar lecsendesedett, lassan hajnalodott. Sesshoumaru nem értette mit motyog Sakura álmában, de látta a lány kínlódását. -"Átkozott oni! Megakadályozhattam volna, mindezt..."-gondolta magában. Ekkor a lány hirtelen felült, könnyes szemei kipatanttak, lélegzete szaggatott volt. Rémült tekintetét Sesshoumarura szegezte.

-Anata wa...(te) -suttogta. Sesshoumaru ekkor magához ölelte.

-Shimpai shinaide...most már mindig megvédelek. -mondta halkan a szellem, közben a lány selymes haját simogatva. Sakura is átkarolta a férfit. Nagyon gyengének és kiszolgáltatottnak érezte magát.

-Azt mondtad, gyűlölsz, és csak egy korcs va...

-Hazudtam...-Sesshoumaru hangja tele volt érzelmekkel, melyen Sakura meglepődött, de szívét öröm töltötte el. Azt kívánta ez a pillanat sose múljon el. Az idő megállt körülöttük. A nap narancssárga korongja lassan előbújt a környező dombok mögűl, és madarak is felélénkültek. Énekük bezengte a tájat. Az esőcseppek apró gyémántként csillogtak a fák zöldellő levelein. A barlangban már csak parázslott a tűz. A felkelő nap fénye simogatta az ölelkező párt. Sesshoumaru és Sakura ekkor egymásra néztek, egy pillanatra fogságba ejtette őket a másik tekintete.

-Szép vagy...-mondta rekedten a férfi, és gyengéden kisimított a lány arcából egy kósza hajtincset.

-Te is...-felelte Sakura, és ujjaival finoman megérintette Sesshoumaru arcát. A szellem félrebillentette a fejét, és ajkai közeledtek a lány ajkaihoz. Sakura lehunyta szemeit, és úgy várta a férfi csókját. Végül megtörtént a mindkettejük által megálmodott csók. Olyannyira el voltak foglalva egymással, hogy észre sem vették, hogy nincsenek egyedül. Először a szellem figyelt fel erre, és megszakítva a csókot felnézett. A barlang bejáratánál Ishido shounin-sama állt, csodálkozó arckifejezéssel. Ki tudja mióta érkezett meg. Sakura elvörösödött nagyapja láttán, az inuyoukai arca nem tükrözött érzelmeket. A feszült csendet az öreg pap törte meg.

-Úgy látom, jobban vagy Sakura-chan, -a pap hangja barátságos volt, szája szegletében mosoly bújkált, egyáltalán nem neheztelt.-Ideje visszatérni a palotába.

folyt köv.

10. fejezet

A Takashima-kastélyban

A reggeli szikrázó napsütés elfeledtette az előző esti égiháborút. Enyhe szél fújdogált, megrezgetve a fák leveleit, melyek között a napfény ragyogó fénysávokban tört utat magának. A levegő most már egyre forrósodott. Egy menetoszlop tűnt fel a város felé vezető úton. A sor elején néhány szamuráj haladt, majd Ishido shounin-sama ügetett lován. Mögötte egy gyaloghintóban ült Sakura, aki mellett Sesshoumaru lovagolt. A menetet szamurájok zárták. Sakura gyenge volt még ahhoz, hogy lábra álljon, tudta, hogy még pihennie kell. Ruházata piszkos és izzadt volt, alig várta, hogy végre lefürödhessen. Halványkék darumintás legyezőjével hűsítette magát. Örült, hogy Sesshoumaru beleegyezett, hogy lábadozása alatt a kastélyban szálljon meg. Gondolatai az ébredése után történt dolgokon cikáztak. Boldognak érezte magát, mint még soha. Agyában visszhangzottak a férfi szavai. Néha meg-megeresztett egy alig látható mosolyt. Sesshoumaru rezzenéstelen arccal kémlelt előre. Ám néha-néha a szeme sarkából a lányra tekintett, aki az átlátszó fátyollal borított hintóban elmélyülten legyezte magát. Az út alatt egyetlen szó sem hangzott el köztük. A rizsföldeken dolgozó parasztok abbahagyták a munkát, és az érkezőkre nézve meghajoltak. Ishido shounin-sama elégedetten biccentett feléjük. Sakura kissé széthúzta a függönyt, és mosolyogva intett nekik. Sesshoumaru egy sanda pillantást küldött feléjük. Miután elhaladtak mellettük, éles füleivel hallotta, hogy a földművesek hálát adnak a kamiknak, hogy a hercegnő jobban van. Megérkeztek a városkapuhoz, ahol szamurájok fogadták őket.

-Ohayo gozaimasu, Ishido-sama, Hime-sama! Örömünkre szolgál, hogy jobban érzi magát.-szólt a kapitányuk, és meghajolt a többi katonával együtt. Kérdően nézett az idegenre.

-Ohayo gozaimasu, Takahashi-san! Ő itt Sesshoumaru-sama, a Nyugati területek ura. Egy ideig nálunk vendégeskedik.- felelte a pap.

-Vakatta, (értem) Ishido-sama. Sesshoumaru-sama légy üdvözölve szerény városunkban.- hajoltak meg felé a kapitány és a szamurájuk. Sesshoumaru méltóságteljes tartásban, hideg tekintettel nézett le rájuk a lóról. Aztán megérezte magán, hogy Sakura őt nézi.

-Domo.-mondta végül. Nem igazán kedvelte ezeket az alacsonyabb rendű lényeket, de nem akart a lánynak csalódást okozni. Ezután a menet elindult a város szíve, a kastély felé. Az utcák tisztára voltak seperve, nyüzsgő élet folyt. Az emberek félre állva az útjukból, mosolyogva hajoltak meg, és csodálkozva nézték a rejtélyes idegent. A pap és a hercegnő mindenkivel váltott egy kedves szót. Végül átmentek a második városfalon, és beérkeztek a palota kertjébe. A kert tele volt különböző fákkal, virágokkal és szabályosra nyírt bokrokkal, kövekkel kirakott ösvényekkel, kisebb-nagyobb tavakkal, melyeken fahidak íveltek át, és némelyiket apró vízesések és tavirózsák díszítettek. Sesshoumaru meglepődött. Ez a város, a kert és maga a palota szépségében teljesen megközelíti a nyugatiét. Csak itt félszellemek a legmagasabb rangú élőlények.

-"Na igen, nyugaton kevés a hanyou, az emberek meg többnyire csak szolgák. Itt viszont magamon kívül csak két youkai jelenlétét érzem. Az egyik macskaszellem, a másik a sárkány."-gondolta magában. Hirtelen szolgák hada sereglett feléjük, és végigkísérték őket a kastélyba. Az egyik főbejárat előtt Ishido-sama odalépett mellé, és beinvitálta.

-Nos, Sesshoumaru-sama, gyere velem, megmutatom a palotát és a lakosztályodat.

A szellem biccentett, leszállt a lováról, melyet a szolgálók elvezettek, és követte az öreget. Sakurát a szolgálók kisegítették a gyaloghintóból és támogatták Sesshoumaruék után. Egy folyosón haladtak végig, mely két felé ágazott. Egyik része ment tovább egyenesen, míg másik rész lekanyarodott balra, amit egy shouji zárt el. Sakura és a szolgái eltűntek a tolóajtó mögött. Az öreg elmagyarázta, hogy hol mi található az épületben.

-Arra négy lakosztály van. A Sakuráé, a Kageromarué, az enyém és Sayo-chané.- mentek tovább a fával padlózott folyosón, ami megint kettéágazott, szintén egy shouji zárta el. -Erre vannak a vendégeknek kialakított szobák.-majd végetért a folyosó és egy nagy faajtó állta útjukat. Ez előtt két szamuráj őrködött. Meghajoltak, az öreg szertartásosan bemutatta nekik az új vendéget, és bementek az ajtón. Egy hatalmas négyzet alakú terembe érkeztek, melyben középen négy faoszlop volt. Szemben velük egy emelvény, selyem és brokát párnákkal. Az emelvény mögötti falra tavaszi táj volt festve. A shuojin át beszűrődött a nap fénye. A padlót itt már tatami borította.

-Ez itt a fogadóterem, balról egy terasz nyílik, mely a kertre néz-mutatott a pap a tolóajtók felé.-Jobbról a dolgozószoba, Kageromaru itt tölti legtöbb idejét. A dolgozószoba mellett könyvtár van. Ha tovább mész, a velünk szemben lévő ajtó egy folyosóra vezet. Onnan nyílik az ebédlő, mely szintén a kertre néz. Leghátul pedig a konyha van, és a szolgák szállása. Az épület többi szárnyában pedig az itt élő magas rangúak lakosztályai. A fürdőházak a kert végében vannak. A szentélyünket láthattad a kertből, egy kis lépcsősor vezet hozzá. Most pedig a szobádba vezetlek, és megnézem a sebeidet. Pihenned kell. Később lesz rá módod, hogy jobban bejárd a kastélyt.

-Yoi.- felelte a szellem, és elindultak a lakosztálya felé.

Az egyik emeleti szobában, a bambuszfüggöny mögött valaki árgus szemekkel figyelte, mi történik az udvaron. Sötét tekintete egy pillanatra vörösen megcsillant. Hosszú fekete haját felfogva viselte. Sötétzöld legyezőjével idegesen elhajtott egy kellemetlenkedő legyet. Rendkívül erős szellemi aurát érzett. A hosszú ezüst haj ismerős volt neki.

-"Nem lehet... ez nem ő...őt megölte Kikyou. Ez a szellem sokkal erősebb nála. De ki lehet ez? Mi keresnivalója van itt? Még sok bonyodalmat okozhat... Pont most... Chikusho!" -ökölbe szorította a kezét. Szája rángatózni kezdett, íves szemöldökeit összeráncolta, nemes vonásai eltorzultak. -"Minden olyan jól alakult... Sakura egyre gyengébb, szórakozott, olyan, mint Kikyou volt... szolgám simán végzett volna vele, ha ez az átkozott nem szól közbe. Karma...de nem baj, úgyis elveszejtem ezt a nőt, ha kell te is vele mész, ezüsthajú..." -felkuncogott. Ekkor egy vékony női hang kizökkentette a gondolataiból.

-Hitomi-sama, elkészült a teája, amit kért. -egy halványsárga kimonóba öltözött szolgálólány térdelt a shouji előtt. Hitomi kérdően nézett rá, azután eszébe jutott, hogy nemrég utasította ezt a lányt, hogy hozzon neki teát. Kedvesen a lányra mosolygott, akinek arcán enyhe pír jelent meg, és zavarba jött.

-Hozd csak be, Asa-ni. -szólalt meg zengő hangján, majd letelepedett az aztalkája mellé. A szolgáló meghajolt és odament hozzá. Letette a tálcát az asztalra, letérdelt, majd kecsesen önteni kezdte a csészébe a forró italt. Hófehér kezei megremegtek, ahogy magán érezte a férfi tekintetét.

-Doshita?(mi történt) Miért remegsz? -nézett rá a férfi kérdően.

-Sumimasen, Hitomi-sama, biztosan