Tsuuretsu ikioi- kegyetlen élet (Sesshoumaru to Sakura)

írta: Kurosawa-sama

1. fejezet

Bevezetés

Történt egyszer, Sesshoumaru-sama keresett egy kristályt, amivel növelheti a hatalmát. Ez zöld színű volt, és Goutan-kőnek nevezték. Ugyanekkor egy nő is kereste. Ez a kristály ugyanis meg erősítené azt, a lila ékkövet, ami a Takashima klán erejét adja. A lila kristály arra jó, hogy egy védő aurát varázsoljon bárki felé, és az emiatt sokkal erősebb lesz. A lila kristály, az évszázadok során legyengült, és már több szellem is átjutott az akadályon, ezek, pedig megtámadták az embereket, ezzel zsarolva a klánt, hogy adják át a lila követ.Ennek a neve Meido-kő. Ha azonban hozzáteszik a zöld ékkövet (amit Sesshoumaru is keresett), akkor a lila kő visszanyeri a régi erejét.

*

A találkozás

Sakura magas, csinos és rendkívül nőies alakkal rendelkezett. Hosszú, derékig érő zöldes-fekete haját kiengedve hordta. Égszínkék szemei voltak. Aki ismeri, azt mondja, Japánban még nem látott nála szebb nőt. Papnői és szellemi képességei egyaránt voltak. Apja egy dayoukai(nagyon erős szellem), míg anyja egy papnő volt. Így, ő és öccse, Kageromaru, csak félszellemek voltak. Kageromaru hasonlított nővérére, magas, délceg férfi volt, hosszú, zöldes-fekete, derékig érő haját befonva hordta, szeme színe szintén égszínkék. Ugyanúgy, mint testvére, ő is rendelkezett szellemi és papi képességekkel, és kitünő szamuráj volt. Szüleik már régen meghaltak, egy rokonuk élt még: a nagyapjuk, ő nevelte és tanította a testvérpárt, a neve Takashima Isido shuonin-sama, aki egy nagyhatalmú pap, és daimjo (földesúr). Ez a pap és unokái irányítják a Meido-kő által kibocsátott aurát, mely pajzs a szellemek ellen. Kageromaru örökölte az apjától a Raiu-chi kardot, ami egy nagy hatalmú katana (kard).Ezt a kardot szintén Totosai készítette egy legyőzött, viharidéző,lángoló vörössárkány agyarából, Sakura apja kérésére. Sakura vállalta a feladatot, hogy a Goutan-kő nyomába ered, addig Kageromaru védi a kardjával az embereket. A zöld ékkövet egy nagyon erős szörny őrizte. Sakura már legalább egy hete utazott, néhány gyengébb szellem keresztezte csak az útját, ám ezeket könnyen legyőzte. Az útja egy nagy hófödte hegyre vezetett, itt volt egy barlang, melyben a hatalmas szörny lakott. Időközben Sesshoumaru is erre tartott. Szörnyű nagy hóvihar támadt, Sakura már nagyon fázott, mikor meglátta a barlangot. Gondolta, bemegy, és tüzet rak. Ám valaki megelőzte. A hóvihar a férfit és furcsa kis zöld szolgáját is utolérte. A férfinak hosszú, ezüstszínű haja volt, és arany szemei. Arcán lila méregcsíkok húzódtak, homlokán lila félhold. Magas volt és jó kiállású. Fegyverként egy kardot viselt. A kutyaszellemek klánjához tartozott.

-„Na végre, egy barlang, itt meghúzhatjuk magunkat éjjelre, egy hete nem pihentem..."-gondolta a férfi.

-Nagyuram, egy barlang! Itt meghúzhatjuk magunkat éjjelre, egy hete nem pihentem!- kiáltott fel a kis zöld szerzet, ám a férfi felmordult, és áttaposott rajta.

-Ne mondj ilyen nyilvánvalót! Gyerünk!- mondta és elindult a barlang bejárata felé.

-IIIIgen is nagyuram, kérlek ne haragudj!- hajlongott a a zöld kis gnóm.

-Rakj tüzet!- morgott a férfi.

-Ahogy parancsolod, nagyúr!- mondta a szolga és már tüzet is rakott, talált némi fát a barlangban, és a botjával meggyújtotta.

A férfi leült, nekitámaszkodott a falnak, és behunyta szemeit.

-„Ha megtalálom a Goutan-követ, erősebb leszek, mint valaha.... a szörny ennek a barlangnak a mélyén tanyázik, reggel útnak is indulok..."

*

Sakura egy papnői ruhát viselt, és sálat kötött a fejére, és fekete köpenyébe burkolózott, hogy az óvja magát a vihartól, de így is nagyon fázott.

-„Fenébe, micsoda idő! Ha nem találok valami fedelet éjjelre, megfagyok"- gondolta, és botjára támaszkodva ment tovább.

-„Egy barlang! Megvan, amit kerestem...De mi az a fény? Mintha tűz lenne...Nem számít, bemegyek, hiszen itt van a szörny is, a barlang mélyén..."-és már el is indult a bejárat felé.

-„Egy alvó férfi...és egy kis valami..."

-Te meg mit keresel itt??- rikácsolt a kis szolga.

-Ömm, bocsánat, engedjétek meg, hogy itt maradjak éjszakára!- mondta kedvesen a nő.

Erre a férfi kinyitotta arany szemeit, és az előtte álló alakra nézett.

-Egy korcs...érzem a szagodon, mit akarsz itt? Ha nem mondod el, meghalsz!- mondta kegyetlenül a férfi.

-Csak itt szeretnék maradni éjjelre, odakint nagy a vihar...-felelte amaz, de küldetése célját nem árulta el.

-Hazudsz! Meghalsz!- mondta a férfi, és már talpon is volt, ütött a nő felé, de az elugrott így csak a sálat kapta le róla. A nő a falnak esett. Riadtan nézett a férfi nyugodt szemeibe. Erre a szellem elkapta a nyakát és a magasba emelte.

-Azt kérdeztem, mit akarsz itt, kis korcs?- kérdezte ismét, a nő megfogta a férfi kezét, és fuldokolva megszólalt:

-Keresek egy varázserejű követ, a Goutan-követ.- „Elárultam a küldetést, de ha megöl, akkor esélyem sincs megtalálni, amit keresek..."-gondolta kétségbeesetten Sakura.

-Gondoltam...-válaszolta Sesshoumaru, és elengedte, erre a nő a földre esett, és még mindig köhögött.

-Szánalmas...-szólalt meg ismét a szellem, és visszaült a helyére, hogy pihenjen.

-„Nahááát...nagyuram nem ölte meg? Ez furcsa..."-gondolkozott a kis szolga Jaken.

-„Nem ölöm még meg, majd elvonja szörny figyelmét, és mikor a szörny vele lesz elfoglalva, megölöm, és megszerzem a Goutan-követ, majd végzek a korccsal is...jobban jár, ha szörny öli meg...jobb lesz ez így, mert még egy kardom sincs, csak ez a hasznavehetetlen Tenseiga...Apám, miért, hagytad ezt rám? És hol lehet a Tetsusaiga?- Sesshoumaru ezekkel a gondolatokkal merült alig pár órás álmába.

-„Mit akarhat itt ez a szellem? Csak nem??? Ő is a követ keresi? Várok egy kicsit és elindulok, hamarabb meg kell szereznem, mint ő. Veszélyben a népem, és ezt nem engedhetem!"- elmélkedett a nő.

Egy kis idő múlva, mikor látta, hogy a férfi nem mozdul, kis szolgája, pedig hangosan horkol, elindult mélyen be a barlangba. Nemsokára megtalálta, amit keresett, egy oltáron ott volt a Goutan-kő, és egy hatalmas alak. Az alak hirtelen megmozdult. Sakurára nézett félelmetes piros szemeivel, majd felkelt a helyéről. Egy 3-4 méter magas, minotaurusz kinézetű démon volt. Sakura támadt.

-Villámcsapás!- kiáltotta, de nem történt semmi.

-Ha, ha, ha, ha-nevetett a szörny- El tudom venni bárki szellemi erejét! Mivel te egy félszellem vagy, ez nem volt nehéz! Ha, ha, ha, ha!

-Miii?- kérdezte a lány,- akkor csak a papnői képességem maradt...-mondta, és kifeszítette az íját, és lőtt is, ám nyílvessző, nem tündökölt zöld fényben.

-Ez sem hat rám! Minden varázserődet elvettem! Ha, ha, haaaa!- mondta a démon, és a falnak csapta a lányt.

-Átkozott...-sziszegte a nő, de a szörny kimeresztette hatalmas karmait, és a falhoz szögezte....

*

-„Ez meg hová megy? Csak nem?"- eszmélt fel a férfi, amikor észrevette, hogy a lány felállt, és elindult befelé a barlangba.

-Jaken! Ébredj!

-Mmi, mmi? Iiigeen nagyuram!- vágta magát haptákba a fent említett.

-Indulunk.- jelentette ki a férfi, és elindult a nő irányába.

-Igen! Várj meg nagyuram!!!- kiabálta Jaken, és futni kezdett ura után.

-„Ostoba nő!"- morgott magában Sesshoumaru- „keresztül akarja húzni a számításaimat..."

-Átkozott...-ismételte a nő immár a hasánál falhoz szögezve. Oldalra fordította fejét, és meglátta Sesshoumarut.

-Segíts!- nyöszörögte, eközben a szörnyeteg emelte a mancsát, hogy lefejezze karmaival. Sesshoumaru csak állt, és nézte.

-„Nincs is szebb egy szenvedő korcs arckifejezésénél,"- gonoszan elhúzta a száját- „milyen gyenge, még segítséget kér...."

-Hiába állsz ott, te rühes kutya, utána te következel! Ha, ha, ha!- röhögött a démon, és újból lányra fordította figyelmét.

-Kérlek! Segíts!- kiáltotta a nő, a halálát érezvén, tudta, hogy a férfi az egyetlen esélye.

-„Tehát számításaim bejöttek, ez az ocsmány féreg a korccsal van elfoglalva...eljött az idő..."-így Sesshoumaru

-Minek neveztél? Meghalsz!- kiáltotta Sesshoumaru, a szörny hirtelen ráfigyelt, elengedte a nőt, és koncentrálni kezdett. Közben Sesshoumaru felugrott, és a kezéből hosszú sárga színű fénnyaláb jött elő, mely vészesen közeledett a szörnyeteg felé...

-Miiiiiii? Az erőd még meg van kutya?- ezek voltak a szörny utolsó mondatai, és darabokra hullott.

-Hmpf, azt hitted ilyen varázslatok hatnak rám, a nagy Sesshoumarura? Szánalmas...-sóhajtott a férfi.

-Lenyűgöző voltál, Seshoumaru-sama, mint mindig!!- kiáltott örömmel Jaken.

Sakura felkelt, a falba kapaszkodva, ruháját átáztatta a vér.

-Tehát Sesshoumaru a neved, köszönöm, hogy segítettél!

-Nem állt szándékomban megmenteni téged, nyomorult kis korcs!- szólt hidegen a férfi, és az oltárhoz sétált, elvette a Goutan-követ, és a nyakába akasztotta.

-Akkor most addig szolgállak, míg vissza nem fizetem az életem...-felelte szomorúan a nő.

-Ahogy mondod.- csengtek kegyetlenül Sesshoumaru szavai-" nem akarom megölni, de miért?"

-"meg kell tőle valahogy szereznem a követ, de hogy?"- gondolta kétségbeesetten a nő.

-"Miért nem öli meg a nagyuram ezt a korcsot? Most velünk lesz?"- morgott magában Jaken.

2. fejezet

Együtt

-Ne haragudj, Sesshoumaru, pihennem kell egy napot, nagyon sok vért vesztettem.- kérlelte Sakura a szellemet.

-Először is: Sesshoumaru-sama! Te csak szolga vagy, tudd, hogy hol a helyed! Másodszor: nem bánom, maradunk! Én is fáradt vagyok.- válaszolt a férfi.

-Sajnálom Sesshoumaru-sama, köszönöm.

-Mit köszönsz? Nem miattad van! És most csendet, pihenni akarok!- mondta a szellem, majd leült a falhoz, és lehunyta a szemét.

Sakura is leült, kezével a hasát fogta, mely lassan gyógyulásnak indult. Lecsukta ő is a szemeit, ám gondolatai a férfi körül forogtak.- "Milyen jóképű! De miért ilyen kegyetlen? Jaj, ne! Csak nehogy beleszeress! Ő sose fog úgy rád nézni...amúgy is, ne feledd, miért vagy itt, a kristály kell, veszélyben a néped!"- és elaludt.

Pár óra múlva Sesshoumaru felébredt. Első pillantása az alvó lányra esett.-" A kis korcs...bár...gyönyörű, egy szolga, szánalmas és gyenge, nem méltó hozzám, a nagy Sesshoumaruhoz... ideje elhagyni ezt a helyet..."

-Felkelni!- szólt rá a lányra, aki erre kinyitotta szemeit. A szép égszínkék szemeit...

-"Azok a szemek..."-gondolta a férfi- Indulunk!- adta ki a parancsot, és előrement, ki a barlangból.

-Várj, nagyuram!- kiabált Jaken, és már szaladt is, ha el nem botlik, de valaki felhúzta...

-Ne maradj le!- szólt oda neki Sakura, és ő is ment a nagyúr után.

-"felsegített..."-Ne érj hozzám te korcs!- morogta a lánynak, de tekintete találkozott a lány szomorú szemeivel, erre magába szállt.

Hamarosan kiértek a barlangból, leértek a hegyről, és egy gyönyörű tisztásra érkeztek, itt letáboroztak.

-Itt megállunk!- mondta a nagyúr, és leült egy fának támasztva hátát. -Jaken, rakjatok tüzet, esteledik.

-Ó, igenis Sesshoumaru-sama!- hajlongott a szolga, és hozzáfogott a dolgához.

A lány eközben elment a közelben lévő folyóhoz, hogy halat fogjon vacsorára. Mikor evvel megvolt, visszament a többiekhez, és megsütötte a húst. Ezután megkínálta őket.

Jaken már éhes volt, így elvett egyet, a nagyúr azonban morgott egyet, és bement az erdőbe.

-"Ennek meg mi baja?"- kérdezte magától a nő, és nekilátott az evésnek, majd lefeküdtek aludni.

Közben Sesshoumaru visszafele tartott a táborhoz.- "Idegesít ez az asszony, meg kéne ölnöm...már régen öltem..."

De nem tette, ehelyett leült egy fához, és pihent, mert már vagy három napja mentek.

Másnap a nagyúr úgy döntött, maradnak itt egy még egy pár napot, hiszen most már megvan amiért jöttek, nincsen semmi dolga.

Sakura nem bírta tovább ezt a feszült légkört, elment fürdeni.

-Hová mész, te korcs? Ha elszöksz, megtalállak, és megöllek!- csengett vészjóslóan a férfi hangja.

-Csak fürdeni megyek.- ezzel a lány eltűnt a fák között.

-"Miért ilyen? Nem értem. De jó lesz fürdeni, már több napja nem fürödtem, mert a hegyen nem volt még egy forrás sem."- Levette ruháit, és bement a kristálytiszta vízbe.

Lemosdott, úszkált egy kicsit, majd élvezte a langyos vizet. Ám valaki figyelte...

-Micsoda förtelmes szag! Egy szellem! Már régen öltem...-mondta Sesshoumaru, ekkor egy sikolyt hallott a tó felöl, futni kezdett a hang és a szag irányába.

-Most felfallak, te lány csak gyere ki a vízből!- kiáltotta egy ronda szellem, aki egy medvére hasonlított, és már fel is kapta a lány ruháit.

-Áááááá! Azonnal tedd le! Mit merészelsz?- ijedt meg a nő. De nem várt segítség érkezett: Sesshoumaru.

-Meghalsz!- és már szét is tépte a kellemetlenkedő szellemet. Sakurára nézett, de nem kellett volna, mert hirtelen a bokorból még egy ugyanilyen szellem ugrott elő, és még Sesshoumaru a nőt bámulta, amaz belemart a vállába, ekkor a nagyúr megfordult, és széttépte ezt e szörnyet is. A vállából viszont ömleni kezdett a vér.

-Köszönöm-erre a férfi felmordult, és visszaindult a fához, ahol ült. Sakura gyorsan felöltözött, és ő is visszament. Látta Sesshoumarut, amint csukott szemmel pihen, a fának dőlve, és sebe átáztatta a kimonóját. Jaken aggódva nézte a férfit.

-Jaken, hozz vizet az egyik edénybe, ki kell mosni a sebet, addig én elmegyek gyógynövényeket szedni.

-Ne parancsolgass nekem te...

-MOST!!

-Jó, megyek már...

Mikor visszaértek, a lány nekilátott a seb kitisztításának. Lehúzta a férfiről a kimonóját, és saját ruhájából szakított anyaggal törölgetni kezdte.

-Mit csinálsz? Hagyj békén, korcs! Csak pihennem kell és meggyógyulok.- mondta Sesshoumaru.

-Nem. Kitisztítom a sebet, és teszek rá gyógynövényekből készített kenőcsöt, így hamarabb felépülsz.- és folytatta, amit elkezdett. Sesshoumaru beletörődve lehunyta szemeit. Sakura, mikor végzett, óvatosan átkötötte a férfi vállát, és visszahúzta rá a kimonóját. Nem állt fel mellőle, azt hitte, hogy mélyen alszik.

-"Mit bámul ez engem, bár jólesett az ápolása, de akkor is csak egy idegesítő korcs. Ráadásul miatta van az egész..."-mérgelődött magában a nagyúr.

-"Milyen nyugodt, így egész kedvesnek tűnik...nagyon jóképű, de mi van velem? Igen, már értem. Beleszerettem. De ez nem lehet! Nekem a kristály kell! Nem, most nem érdekel..."-megsimogatta a férfi ezüst haját, majd az arcát, és megcsókolta.

Sesshoumaru szemei kipattantak, eltolta magától a lányt, ráförmedt:- Mit képzelsz te magadról? Hogy jössz te ehhez?

-Sajnálom...-felelte a nő, és beszaladt az erdőbe.

-Fene! Hogy lehetek ennyire ostoba!- átkozta magát, mire egy hangot hallott maga mögül.

-Most széttéplek te félszellem! Te ölted meg a bátyámat!- ordított rá egy kétméteres egyszemű, kétszarvú szörny. Támadt is, de Sakura elugrott.

-Villámcsapás!- felemelte jobb kezét, mellyel villámokat szórt a démon felé. A démon abban a pillanatban megsemmisült, de Sakura háta mögött még kettő ilyen szörny termett elő a semmiből, az egyik átszúrta a nőt a hasánál.

-Gömbvillámcsapás!- kiáltotta Sakura, és összetette a két tenyerét, majd elkezdte széthúzni, a két tenyere közt pedig egy fényes gömb jelent meg, ezt a két szellem felé irányította, erre a azok megsemmisültek. Sakura erősen vérzett a sebből. Ruhája átázott, és lába előtt egy vértócsa keletkezett.

-Mi van velem? Miért nem éreztem meg a másik két szellem jelenlétét? Pedig elég gonosz aurát sugároznak magukból...Nem figyeltem eléggé. Nem értem....-motyogta magának, miközben a lábánál egyre növekvő vérfolyamot bámulta. Térdre rogyott.

-"Átkozottak. Haza kell térnem, de a kristály nélkül nem mehetek...meg kell tőle szereznem...van egy ötletem..."-a hirtelen elhatározástól erőre kapott, és elindult gyógynövényeket szedni. Ahogy ment, hosszú vércsíkot húzott maga után. Megtalálta a gyógynövényeket, amiket keresett. Szedett belőlük a saját sebeire is. Miután ellátta sérüléseit, az altató hatású növényeket apróra összetörte. Az volt a célja, hogy főz Sesshoumarunak egy gyógyteát és mikor a férfi nem figyel, beleteszi az altató hatású füveket. A teából persze Jakent is megkínálja.

-"Ebből lesz egy jó kis altató főzet, ezt megitatom velük, és ha elaludtak, enyém a Goutan-kő. Csak sikerüljön!" -ezzel visszament a többiekhez. Mikor megérkezett a szellem végigmérte:- Nem mintha érdekelne, de veled meg mi történt? Már kilométerekről éreztem a véred szagát.

-Nem történt semmi, csak három szellem támadt rám, de már végeztem velük. Aztán elmentem gyógynövényekért, hogy megcsináljam a főzetet a sebedre.

Sesshoumaru nem szólt erre semmit, csak lehunyta szemeit. Sérülése gyorsan gyógyult, másnapra már nyoma se lesz. Sakura nekilátott megfőzni az italt, majd mikor látta, hogy nem nézik, beletette az altató füveket. Majd Jaken jött meg, fogott halat. Megvacsoráztak,(kivéve a nagyúr), és a lány kiosztotta a teákat, persze a magáéba nem rakott altatót.

-"Ez az! Megitták! Még várok egy kicsit, azután ellopom a Goutan-követ, és végre hazatérek....Nagyapa, Kageromaru, Sayo-chan úgy hiányoztok!"- örvendezett magában, hogy végre eléri célját, de valamivel, vagy valakivel nem számolt.

(Sayo-chan: egy 9 éves árva kislány. Szüleit a háborúkban vesztette el, portyázó szamurájok lemészárolták és kirabolták a faluját. Csak ő maradt életben. Napokig kószált az erdőben, mikor találkozott, az éppen szellemvadászatból hazatérő Sakurával. Sakura hazavitte a kislányt és a palotában nevelkedett. Itt igazi családra lelt, mert ebben városban a Takashima klánnak és a Miedo-kristálynak köszönhetően, minden ember békében és szeretetben élt. Sakura és családja az emberek védelmének szentelte az életét. Gyógyítottak, befogadták az elesett embereket és az árvákat. Az árvákat szerzetesek és papnők nevelték a Fehér Lótusz kolostorban. Itt a gyerekek nagyon jól érezték magukat. Ám Sayo-chan a palotában élt, Sakura és Kageromaru testvérként bántak vele.)- a szerk.

Sesshoumaru gyorsan felhajtotta az italt, ám furcsa érzése támadt.- "Mi ez? Ez nem olyan, mint a tegnapi tea, valami van benne...hm...altató füvek...az ostoba, rám nem hatnak az ilyenek, hiszen minden méregre immunis vagyok, nemhogy ezek a gyenge füvek elaltassanak...valamire készül...majd mindjárt utánajárok a dolognak..."-mérgelődött, majd Jakent figyelte, meg Sakurát. A lány leült egy fa tövébe és lehunyta a szemeit. Jaken kis idő múlva szó szerint eldőlt és hangos hortyogásba kezdett.

A férfi is becsukta a szemeit, úgy tett, mintha aludna, ám tudta, hogy a nő nem alszik, hanem vár valamire.

Sakura hallotta, hogy Jaken már alszik, óvatosan felnézett, és látta, hogy a szellem is elaludt. Odaosont hozzá, és kezével legyezgetni kezdett a férfi arca előtt, ám az meg se moccant.- "Itt az idő! Nem eszmél..."-és kivette a nyakából a kristályt, majd lassan elindult az erdő felé, mikor kicsit messzebb ért, futásnak eredt.

Mikor a lány alakja eltűnt a fák között, Sesshoumaru talpra ugrott.- Szóval erre készültél, úgy látszik, sietős neked a halál...-morogta, majd elkezdett sétálni a lány után.

-Hasztalan elfutni, de adok neked egy kis előnyt...úgy is utolérlek, csak percek kérdése...-gonosz mosolyra húzta a száját, előre élvezte, hogy megbüntetheti a korcsot, mert eddig az engedelmes volt, és nem adott okot ilyesmire. Hallotta lány felgyorsult szívverését, tudta hogy fut.- "Itt az ideje, hogy meglepjem..."-majd nagyon gyors futásba kezdett ő is, szinte már suhant.

-"Még holnap délig nem ébred fel, de minél messzebbre kell, hogy kerüljek tőle!"- gondolta Sakura, és gyorsított a tempón. Hirtelen furcsa érzése támadt, mintha valaki követné.- "Máris felébredt volna? Nem, az lehetetlen...de mégis..."-hátranézett, de nem látott semmit. Ekkor neki ment valaminek, visszafordult, és a férfit látta maga előtt.

16+

Elvesztette az egyensúlyát, majdnem hátraesett, de a szellem megfogta a két kezét. Egymás szemébe néztek.- Tee?- lepődött meg a nő.

-Igen, én...-felelte az, de arcából semmiféle érzelmet nem lehetett kiolvasni. A férfi egy fához lökte, de nem engedte el, kezeit a feje fölött fogta le, egész testsúlyával a fához szorította. Sakura még soha nem érzett ilyen közel magához férfit. Arcuk közel volt egymáshoz, érezték egymás forró lehelletét. Sesshoumaru egyik kezével megfogta a lány nyakát, míg a másikkal a két kezét fogta le. Még mindig egymás szemébe néztek, Sakura szíve egyre hevesebben vert. A férfi vadul megcsókolta, szemfogaival felsértette a lány száját, mely vérezni kezdett. Közben a keze lecsúszott a nő nyakáról, és megmarkolta a mellét. Sakura ekkor elfordította a fejét, és rákiabált a szellemre:- HAGYD ABBA!!! ENGEDJ EL!

16+ vége

A férfi elengedte, de előbb kitépte a lány nyakából a láncot a kristállyal együtt, ezután, akkora ütést mért a lányra, hogy az, két méterrel arrébb ért földet egy másik fának csapódva.

-Ezt miért csináltad?- kérdezte kétségbeesetten a nő.

-Miért ne? Hiszen te magad kínáltad fel magad a minap. Gondoltam kihasználom az alkalmat, és csak azután öllek meg.- felelte a démon, hangjában csak kegyetlenség és megvetés csengett.

-Átkozott...-sziszegte mérgesen a nő.

-Megloptál szolga! Ezért megbüntetlek!

A nő ekkor felállt és összezárta a tenyerét, hamarosan egyre nagyobb fény derengett közte.- Gömbvillámcsapás!- kiabálta teljesen kikelve magából, és a fény elindult a szellem felé. Az sem volt rest, már elő is jött az ujjai végén a sárga fénysáv, és ügyesen hárította a lány támadását.

-Csak ennyit tudsz? Értelmetlen ellenállás, korcs...-és a fénnyalábbal már le is sújtott, olyan gyors volt, hogy a nő nem tudta hárítani. Számtalan sebet kapott, ruháján már átütött a vér. Végül a földre rogyott. Sesshoumaru odaugrott hozzá, felemelte a nyakánál fogva a félig ájult lányt.

-Véged van! Meghalsz!- és felemelte a másik kezét, karmai zöldesen izzottak- Most megismerkedhetsz a mérgező karmaimmal...-de keze megállt félúton, nem csapott le.- "én... én...nem akarom, hogy meghaljon...de miért?"- ezzel elengedte a nőt, aki a földre zuhant. Sakura felnézett, csak homályosan látott a fájdalomtól, hirtelen egy kis zöld csillogó valami gurult oda elé.

-Vidd a kristályod, és ha még egyszer keresztezed az utamat, megöllek.- mondta higgadtan Sesshoumaru és otthagyta a lányt.

Visszasétált a hortyogó Jakenhez és egész éjjel a holdat bámulta. Másnap délfelé felébredt Jaken.

-Á, de jót aludtam!

-Nem is csodálom, az a kis korcs altató füveket kevert a teába, de rám ez nincs hatással.

-És hol van a lány nagyuram?

-Semmi közöd hozzá!- fortyant fel a szellem- elment...-tette hozzá higgadtabban.

*

Sakura remegő kézzel nyúlt a kristályért. Sebei fájtak, de jobban fájt, az hogy ezt Sesshoumaru tette.

-Miért?- bukott ki belőle a kétségbeesett kérdés, ekkor szellemi aurát érzett, pontosabban két szellemét.

-Csak hogy megtaláltunk úrnőm! De sokáig odavoltál.- szólalt meg egy ismerős hang, ezt egy nyávogás követte. Egy vörös mini sárkány beszélt, és egy macskaszellem nyávogott.(a macskaszellem olyan volt, mint Sango macskája, Kirara, csak több volt benne a fekete szín, ő és a sárkány még Sakura apját szolgálták több évszázadon át. Most a testvérpár mellett vannak.- a szerk.)

-Koryuu, Saya!- kiáltott fel mosolyogva Sakura- de hiányoztatok! A macskaszellem Sakura ölébe ugrott, és úgy dörgölőzött hozzá, a kicsi sárkány, pedig a vállára ült.

-Téged is hiányolnak otthon, úgyhogy Kageromaru-sama elküldött minket, hogy keressünk meg és hozzunk haza.- szólt Saya, a sárkány.

-Hát, akkor indulás haza!- szólt a lány, és a macska átváltozott, (úgy, mint Kirara) Sakura felpattant a hátára, már a mennyire sebei engedték, és macska felrepült az égbe.

-De ki tette ezt veled úrnőm? Hiszen te mindenhol vérzel.

-Nem számít ki tette, csak az, hogy itt van a Goutan-kő, most már csak hozzá kell adni a Meido-kőhöz, és a pajzs újból a régi lesz.

-Értem, de engem még zavar az a sok seb rajtad.

3. fejezet

Otthon

Pár óra múlva haza is érkeztek. Nagy volt az öröm, a rég nem látott családtagok újra találkoztak. Másnap Ishido shounin-sama egy szertartás keretében összeolvasztotta a két kristályt, így az akadály, melyet a szellemek ellen emeltek ismét nagyon erős lett. Sakura sebei szépen gyógyultak, kivéve azt, amit a szívén ejtettek. Ám a szeretet, amit a családjától, és az emberektől kapott, visszahozott némi boldogságot a lelkébe. Egyik nap elment sétálni a közeli vízeséshez. Ez a vízesés alacsony volt, és egy kis tóba zuhant alá, melyen mámorító illatú tavirózsák ringatóztak. Itt leült egy kőre, és a csodálatos tájat bámulta.

-„Már egy hónap telt el azóta…még mindig csak ő jár a fejemben…vajon találkozunk még valaha?”- elmélkedett, mikor valaki megszólította.

-Itt vagy Sakura-san! Téged kerestelek! Szeretnék veled beszélni, valami nagyon fontos dologról.

-Mondd csak, Takemaru-san, hallgatlak.

(Takemaru: Ő egy kb. 25 éves szamuráj. Öt éve talált rá Kageromaru vérbe fagyva. Rablók verték össze, miután elvették a pénzét. Takemaru szülei meghaltak, a bátyja, pedig több éve eltűnt otthonról. Eredetileg őt kereste. De mivel Kageromaru rátalált, így nagyon jó barátok lettek, és ő lett Kageromaru egyik legfőbb tanácsadója. Kitűnő harcos volt. Ám örökölt egy vele született gonoszságot, amit eddig megpróbált elnyomni magában.- a szerk.)

-Tessék, szedtem neked virágot!

-Köszönöm, de miről akartál velem beszélni?- kérdezte kíváncsian Sakura.

-Hááát...az érzéseimről...- felelte Takemaru.

-Igen?

-Igen. Én...én azt hiszem, szeretlek téged, nálad szebb lányt még nem láttam...szeretném, ha az asszonyom lennél, szeretnék veled élni...

-Igeeen?- pirult el a nő.

-Igen, én szeretlek téged!

-Sajnálom, Takemaru-san, én már szeretek valakit, így nem élhetek veled...

-Ez biztos?

-Igen, sajnálom, én is szeretlek, de nem úgy...

-Értem, akkor én megyek is...- mondta szomorúan a férfi, és elindult vissza a város felé.

-Takemaru-san!

-Igen?- fordult vissza a megszólított.

-Bocsáss meg!

-Elfogadom...- és eltűnt a fák között.

-"Kit szerethet? Nekem ez a nő kell, és ha nem lehet az enyém, akkor nem lesz senkié sem! Erre megesküszöm!"- gondolta mérgesen Takemaru.

-"Takemaru igen jóképű, és nagyon jó barát, de nem őt szeretem, hanem Sesshoumarut!"- elmélkedett magában a lány, és tovább nézte a tájat.

*

Eközben a palotában valaki gonosz tetteken törte a fejét. A Meido-Goutan kristályt akarta megszerezni magának, hogy ezáltal erősebbé váljon. A Szent ékkövet már hiába kereste, hiszen az, pár évvel ezelőtt nyomtalanul eltűnt, miután megölte az ékkövet őrző papnőt. Ezt a személyt Hitomi Icsijo-nak hívták. De ő valójában nem az volt, mint akinek kiadta magát. Ugyanis Hitomi Icsijo már évek óta halott. Őt és az embereit Naraku mészárolta, le, hogy beköltözhessen a daimjo kastélyába. Így Naraku egy szellembábot küldött a Takashima klánhoz, mely Hitomi-sama alakját vette fel(mint az igazi Naraku is) Ő maga, pedig elbújt, és a háttérből irányította az eseményeket. Azért nem saját maga jött, mert a gonosz auráját a család tagjai azonnal észrevennék. Úgy állította be az eseményeket, hogy Hitomi-sama, félholtan menekült Naraku elöl, ebbe a városba. Hitomi-sama a család barátja volt, tiszta lelke, és az emberek iránti szeretete és elkötelezettsége, példátlan volt az egész vidéken. Így természetesen Kageromaru megszánta jó barátját, és miután felépült ’sérülésiből’ azonnal beköltöztette a palotába. Kageromaru nem is sejtette, hogy ezzel a döntéssel megpecsételi saját maga, és az egész város sorsát.

Az ál-Hitomi gondolataiba mélyedve sétálgatott a kastély kertjében, átment a kis tavon lévő hídon, és megállt egy cseresznyefa alatt. Nézte a gyönyörű kertet.

-„Milyen békés…”- elmélkedett, mikor meglátta, hogy Takemaru feldúltan rohan a kert egy másik szegletében a lakosztályához.

-„Ez érdekes, ennek meg mi baja? Ki kell deríteni. Először az örökvidám Sakura viselkedik furcsán, most meg ő. Lehet, hogy megtalálom a végre a gyenge pontjukat, és meg tudom szerezni a kristályt. Már két éve erre várok, de itt minden annyira tökéletes, hogy nem tudtam viszályt szítani köztük. Pedig, csak így tudom megszerezni, amit akarok.”- gondolta Hitomi, és arrébb sétált.

4. fejezet

A segítség

Egy hatalmas hófehér kutya vágtatott át az erdőn. Testét mindenhol sebek borították. Oldalán, hasán, és a nyakán hatalmas harapásnyomok voltak. Két mellső lába össze-vissza volt karmolva. Hófehér bundáját vér áztatta, és hosszú, vérfolyamot húzott maga után. Egy vele azonos nagyságú tigrisszellemmel küzdött, melyet csak óriási erőfeszítésekkel sikerült legyőznie. A kutya hirtelen összerogyott, majd zsugorodni kezdett. Lassan kirajzolódott egy véráztatta férfi alakja. Sesshoumaru volt az. Elvonszolta magát a közeli tisztásra, egy fa alá. Hátára fordult, fejét a fa törzsének támasztotta. Szemei vörösen izzottak, és már csak homályosan látott. Elájult. Teste körül vértócsa keletkezett.

*

Sakura a tisztás közelében játszott Sayoval és a többi gyerekkel. Miután a gyerekek, megunták a virágszedést, kérlelni kezdték a lányt.

-Sakura-sama, bújócskázzunk!- mondták neki szinte egyszerre.

-Jól van, játsszuk azt!

-Jaj, de jó! Légy te a hunyó!

-Legyen! Tízig számolok, addig bújjon el mindenki!- mondta a lány, mire a gyerekek, sikítozva szétszaladtak.

-Ichi…ni…san…yon…mi ez? Tömény vérszag, és egy szellem…

-Ááááá! Sakura-sama!- kiáltott hirtelen az egyik gyerek. Sakura már ott is volt mellette. A többi gyerek is odasereglett.

-Mi történt, Akira-chan?

-Nézd, Sakura-sama, ott egy véres ember!- fakadt sírva az alig hatéves fiúcska. Sakura odanézett, és meglátta az ájult férfit. Megdöbbent.

-Gyerekek, azonnal szaladjatok vissza a városba, majd én megnézem ezt az embert.

-De, ugye nem lesz semmi baj, Sakura-sama?- kérdezte aggódva a kis Sayo.

-Nem, nyugodjatok meg. Most pedig futás vissza a városba!- mondta a nő, és mikor a kicsik, elmentek, elindult a férfihoz. Ekkor a bokorból előugrott Koryuu.

-Jaj, Koryuu! De megijesztettél! Gyere, nézzük meg ezt a szellemet.-

A válasz egy nyávogás volt, és a macska követte gazdáját.

*

Mikor odaért a sebesült mellé, szíve nagyot dobbant.

-De, hiszen ez ő!- kiáltott fel, leguggolt a férfi mellé, és a mellkasára tette a kezét.

-Istennőnek hála! Még van benne élet. El kell innen vinnünk. Koryuu!- erre a macska átváltozott. A lány nagy nehezen feltette a férfit a macska hátára.

-Gyere, Koryuu! Itt van a közelben egy barlang, oda visszük!- mondta a nő, és elindultak a barlang felé. Mikor megérkeztek, letették a szellemet a földre, Sakura levette a válláról a prémet, és azt tette a feje alá.

-Koryuu! Siess, hozd ide nagyapát!- adta ki a parancsot a lány, erre a macska elrepült. Nemsokára visszatért az öreg pappal a hátán.

-Hát ez meg ki?

-Nem számít, nagyapa! Segíteni akarok rajta, kérlek, hozz lepedőket, tiszta ruhát, edényeket, meg vizet! Addig kimegyek gyógynövényeket szedni.

-Jól van, megyek, ha te mondod…gyere, Koryuu, segíts.- felelte a pap, és visszament a palotába. Sakura kiment gyógynövényeket szedni. -„Meg ne halj, tarts ki! Segítek neked.”

A pap gyorsan összeszedte, amit unokája kért, és sietett vissza hozzá. Útközben gondolkozott. -„Ez a szellem Inu no Taisho lenne? De ő már halott. Akkor csak a nagyobbik fia lehet, mert a kisebbik anyja ember volt, így az csak félig szellem. Ez a férfi, pedig teljesen szellem, és megszólalásig hasonlít az apjára. De az unokám olyan furcsa. Igaz, hogy mindig segít a bajba jutottakon, de ez most más…ilyen kétségbeesettnek még nem láttam, talán ismeri valahonnan? Mióta visszatért a Goutan-kővel a kastélyba, olyan, mintha kicserélték volna, szomorú a tekintete, csak nem a kutyaszellem fia miatt?” Ekkor megérkezett. Sakura már a gyógyfüveket válogatta. A szellem még mindig eszméletlen volt.

-Meghoztam, amit kértél.- mondta az öreg.

-Köszönöm, nagyapa.

-Sajnálom, de vissza kell mennem a városba, mert az egyik földműves gyereke megbetegedett.

-Semmi baj, menj csak.

-Elboldogulsz egyedül?- kérdezte a pap.

-Igen.

-Akkor megyek, küldj értem, ha segítségre lenne szükséged.

-Igen, nagyapa.

Sakura odaült a férfi mellé, és kikötötte az övét, majd kihúzta a kardját. Ekkor a szellem hirtelen kinyitotta a szemeit, és elkapta a nő csuklóját. Karmai zöldesen világítottak. Sakura ijedten nézett az aranyszínű szempárba.

-Már megint te? -morgott a démon- Ha nem engeded el a Tenseigát, megöllek.

-Csak ideteszem melléd, le akarom venni az átázott kimonódat, és a széttört páncélodat. El kell látni a sebeidet.

-Legyen.- mondta, és elengedte a lány kezét. Sakura levette a férfi felső ruházatát, és nekilátott a sebek kitisztításának. A szellem csendben tűrte. Mikor a nő bekötötte a felső testét, megszólalt:

-Mit keresel te itt? Azt mondtam, többet ne kerülj az utamba.

-Én itt élek, te jöttél ide, akkor most meg kéne, hogy öljelek?- kérdezte Sakura.

-Ne mondj ostobaságokat, még ilyen állapotban is képes vagyok rá, hogy végezzek veled.

-Ne nevettess, fel sem tudsz állni, inkább idd meg a gyógynövényfőzetet, és pihenj. Így is legalább két hét mire teljesen felépülsz. Hol sérültél meg?

-Nem tartozok neked magyarázattal, egyébként egy tigrisszellemet öltem meg. Miért segítesz?

-Azért mert…- itt elakadt, Sesshoumaru kérdően ránézett- azért mert…én…ilyen vagyok!- felelte, és felkapta a férfi törött páncélját, és elindult vele kifelé a barlangból.

-Azt meg hová viszed?

-A nagyapa meg tudja javítani, nemsokára visszatérek, addig pihenj.- mondta és elment. A szellem magára maradt, és a körülményeken gondolkodott.

-"Már megint ez a korcs, úgy látszik ma nincs szerencsém...megölhetném...de, minek?"- aztán lehunyta a szemét, és elaludt.

FOLYT. KÖV.